Ahogyan arról mi is írtunk, Rióban áll a bál: mocskos víz, fertőzések, lakhatatlan olimpiai falu, Zika-vírus és országos rendőrsztrájk kíséri az ötcsillagos tornát. Ám nemcsak Brazíliában árnyékolják és árnyékolták be korábban a rendezvényt ehhez hasonló problémák. Most egy kicsit elmélyedtünk az olimpiák sötétebb oldalában.
Bár nem vitatjuk, hogy az olimpia kitűnő lehetőség a nemzeti összetartozás és büszkeség megélésére, azonkívül a sport szeretetén túl egy sor fontos és aktuális problémára is felhívja a figyelmet – például a Menekültek Olimpiai Csapatával –, azért muszáj beszélnünk egy kicsit az árnyoldalakról is, amelyek minket, és nem a sportolókat érintenek.
Olyan sokba kerül egy olimpia, hogy még a rendezők unokái is nyögik terhét
Persze, fantasztikus reklám és remek turisztikai lehetőség minden ország számára az olimpia, de azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy amikor egy ország olimpiát rendez, igen komoly költségekbe veri magát. Az eddigi számítások szerint a befektetés, amelyet természetesen az adófizetők finanszíroznak, nem igazán térül meg:
költött arra, hogy otthont adjon a nemzetközi megmérettetésnek. Az Oxfordi Egyetem kutatása szerint minden város többet költ, mint tervezte: átlagosan 156 százalékkal lépik át a büdzsét, míg a bevétel alig éri el a 3-5 milliárd dollárt.
És mindezt miért? Felhúztak egy csomó épületet, amit azóta sem használnak ki, és átalakították az infrastruktúrát, ami eleve alaposan megterhelte a környezetet, cserébe viszont a sok turista csak egy szűk réteg számára teremtett rövid időre munkahelyet.
Lerombolt világörökségi területek, kiirtott erdők, enyészetnek épített stadionok
Egy giga-mega sportesemény a projektnek otthont adó város alapos átalakítását vonja maga után. A Nemzetközi Olimpia Bizottság szája íze szerint kialakított rekreációs központ lényege nem az, hogy élhető legyen, hanem hogy az olimpia idejére minél több turista szórakozását szolgálja. A vásárlás, a fesztiválozás, a sport, a lazulás és a buli áll ezeknek az elképzeléseknek a fókuszában.
Van, hogy a hatalmas stadionokat és a köré épülő szórakozóhelyeket ügyesen kihasználja egy város – Barcelonára például ez igaz –, de Athén, Peking és Vancouver esetében egy csomó épület kihasználatlanul áll: ezek a stadionok, olimpiai falvak, edzőtermek, felvonulási terek egytől egyig üresek, a beton, a vas és a kő az enyészeté. Az idei játékoknak otthont adó Rio attól sem riadt vissza, hogy az UNESCO-világörökségként számon tartott területeit is lerombolja az olimpia nevében.
Még ennél is elkeserítőbb, amikor a természetet teszi tönkre az ember egy néhány napos sportesemény – és az abból származó presztízs – kedvéért: az 500 éves dél-koreai erdőnek idén tavasszal például azért kellett elpusztulnia, hogy 2018-ban PyeongChang városa otthont adhasson a téli olimpiának. Az esemény három napon keresztül tart majd ezen a helyszínen, az erdő fél évezred alatt érte el azt a formát, amit az olimpia miatt elpusztítottak…
Elnyomás és kitelepítés: van, hogy az emberi jogok is sérülnek az országimázs érdekében
Az új infrastruktúra kiépítéséhez bizonyos épületeket le kell rombolni. Ilyenkor előfordul, hogy az ott élők érdekeit senki sem veszi figyelembe, és ezeknek a lakóknak alapvető emberi jogaik sérülnek. Jó példa erre a 2008-as pekingi olimpia, aminek kapcsán mintegy 1,5 millió embert lakoltattak ki otthonából, minimális kompenzáció ellenében.
Az épületeket lerombolták, és az embereket szeretteiktől, barátaiktól és munkahelyüktől távol helyezték el, akaratuk ellenére.
A pekingi olimpia kapcsán a kínai kormány többször is alkalmat talált arra, hogy Tibetet ostorozza, a szocsi téli olimpia pedig remek alkalom volt az orosz kormánynak arra, hogy az LMBTQIA-színtér tagjait rugdossa egy kicsit: mondván, egységesebb a városkép, ha nincsenek az utcán azonos nemű párok. London a hajléktalanjait tiltotta ki az olimpiai központból, hogy vonzóbb legyen a látkép, problémáikra azonban nem kínált megoldást…
Ilyenkor jól látszik, hogy az egység és az összetartozás helyett vannak, akik egyenlőbbek az egyenlőbbeknél, ha az ország presztízse úgy kívánja.
Mi a megoldás, hogy az olimpia valóban a sportról és a nemes ügyekről szóljon?
Legalábbis jobban, mint most. Számos ötlet felmerült már azzal kapcsolatban, hogyan lehetne csökkenteni az anyagi terheket, a környezetnek és a lakosságnak okozott kár, ami az olimpia rendezésével jár. Egyes vélemények szerint okos gondolat volna, ha az olimpiát minden évben ugyanaz a város rendezné: így volt ez annak idején az ókori görögöknél is, és senki se halt bele, sőt. A városok még jól is jártak, amiért nem kellett egy sor olyan épületet emelniük, amire unokáik gatyája is ráment, majd évtizedeken át üresen várta a teljes enyészetet.
Ha a nemzeti önérzet ez ellen lázad, akkor létezik egyéb megoldási javaslat is. Andrew Zimbalist közgazdászprofesszor szerint matematikailag nincs értelme minden olimpiát máshol rendezni: „Nagyjából 15-20 milliárdba kerül, a bevétel meg 3-5 milliárd dollár, a kár viszont órási. Mi lenne, ha minden város más olimpiai eseménynek adna inkább otthont, egy időben?” – teszi fel a költői kérdést a szakember. Egyelőre még kevesen reagálnak a felvetésre, de a riói mélyrepülés talán segít felhívni a figyelmet arra, hogy
az olimpiának – a jelenlegi formájában – bizony sötét oldala is van…
