Egyéb kategória

Így spóroltam az esküvőmön – És ezeket bántam meg belőle

Sokan mondják, hogy egy esküvőn az ételekre és a zenére kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen a hangulatra és a fogásokra fognak leginkább emlékezni a vendégek. Állítólag, ha ezeken spórol valaki, az biztosan meg fog látszani a végeredményen, de mi az, amivel lehet trükközni, mégis csodás lesz a végeredmény? 

vous - 2022.05.26.
Így spóroltam az esküvőmön – És ezeket bántam meg belőle

Minden párnak magának kell eldöntenie, hogy mennyit szán az esküvőjére, hiszen az egészen visszafogottól a csillagos égig van a határ. Nem mindenki teheti meg, hogy hetedhét határra szóló lagzit tartson, sokan pedig, ha megtehetnék sem szeretnék, mert egy kicsi, de visszafogott napról álmodoznak, ahol nem a felhajtásé a főszerep.

A mi esküvőnk sok szempontból drága volt, de még így is rengeteg helyen spóroltunk, milliókkal kerülhetett volna többe, ha pár dologról nem mondunk le, vagy nem oldjuk meg okosba. Azonban időnként ez a garasoskodás megbosszulta magát, máshol pedig remek ötletnek minősült.

Összeszedtem, hogy melyek voltak azok a dolgok, amikkel spóroltunk az esküvőnkön, és ebből miket bántunk meg végül:

Grafikus

Ez egy trükkös dolog, mert nekünk ismerős vállalta el szívességből, ezért nem került egy forintunkba sem, viszont manapság nem nehéz olyan ismerőst találni, aki konyít kicsit a szerkesztő programokhoz, és szépérzéke is van. Ha pedig nem akarsz nagyon bonyolult dolgot, akkor meghívó tervező programokkal, akár te is összerakhatod álmaid meghívóját.

Megbántuk? Egyáltalán nem. Sokan még meg is dicsérték, mennyire igényes és szép lett a meghívónk.

Koszorúslányok ruhája

Nézegettünk szalonokban a lányoknak ruhákat, de bérelni is sokért lehetett, megvásárolni pláne nem érte volna meg, és egyáltalán nem lett volna biztos, hogy az esküvő után szívesen hordják majd máshova a ruhájukat. Így bevetettük magukat a plázák és kínai boltok sűrűjébe, pár napunk ráment, de találtunk végül olyan ruhát, ami mindegyik lánynak megfelelt, és csupán pár ezer forintba került.

Megbántuk? Egyáltalán nem. Senki meg nem mondta, hogy mennyibe kerültek a ruhák, egyetlen egy napra pedig tökéletesen megfeleltek, és jól is mutattak egyben.

koszorúslány

Forrás: Unsplash

Esküvőszervező

Részben úgy gondoltam, hogy képes vagyok egyedül összeszervezni egy esküvőt, annyi tippet lehet ma már olvasni, hogy mikre kell odafigyelni, meg persze élveztem is, hogy mindent én állítok össze. Mivel jóval előbb, több mint egy évvel az esküvő előtt szervezni kezdtük a nagy eseményt, bőven volt időm kitapasztalni a dolgokat. Azért nem teljesen magamra hagyatkoztam, mert a dekorosom besegített a virágok és a vendégeknek szánt kis köszönőajándékok beszerzésében, továbbá cukrászokat is ajánlott, mert fontos volt számunkra, hogy az esküvő stílusához passzoló tortát tudjon majd készíteni nekünk.

Megbántuk? Nagyrészt nem, a végére elkelt volna a segítség. Az esküvő előtti napokban amúgy is rengeteg stressz érheti a menyasszonyt, ha pedig mindent neki kell összeegyeztetni, akkor plusz feladatot ró ki magára. A kimerültség egy kellemetlen hátránya, de a nagy részét élveztem csinálni, és egyáltalán nem lehetetlen véghezvinni.

DJ/Zenekar

Az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy esküvői zenész húzza a talpalávalót vagy DJ-t hívjunk?  A végére rájöttünk, hogy az élő zenekar nem a mi stílusunk, a DJ-knek pedig egészen magas áraik vannak, viszont a mai világban a Spotify és a YouTube segítségével egészen jól helyettesíthetőek. Persze, rengeteg munkába került előre összeállítani a zenei listánkat az egész estére, és a hangtechnikus segítségére így is szükségünk volt a hangosítás miatt, és a megfelelő zene megfelelő időben történő lejátszásához is szükséges a jelenlétük. Az is egyéni döntés, hogy utána a lagzi folyamán engeded-e a vendégeidnek, hogy számokat keverjenek a listába. Előnye, hogy így többen táncra perdülnek, ha a kedvenc dalukat betehetik, viszont hátrány lehet, ha olyan ízlésű zenéket kérnek, amiket ti nem szeretnétek hallani. Mi például inkább nem engedtük a számkérést, annak érdekében, hogy a zenei koncepciónk megmaradjon.

Megbántuk? Nem igazán, de tényleg sok időnket elvitte. Több napnyi feladat volt ennyi zenét összeválogatni.

Ceremóniamester

Úgy voltunk vele, hogy mi nem a klasszikus esküvők híve vagyunk, nem akartunk beszédeket, meg játékokat, nem éreztük szükségét, hogy valaki ezt a szerepet betöltse, viszont azzal tisztában voltunk, hogy valamilyen szintű irányításra szükség van, hogy ne mindent nekem kelljen elintézni. Így úgy voltunk vele, hogy felkértük koordinátornak a dekorosunkat, aki rengeteg szervezésben már amúgy is segített.

Megbántuk? Igen. Bár az egyáltalán nem hiányzott az esküvőről, hogy valaki  – a mi fogalmaink szerint – harsányan hangulatot fokozzon lagzis játékokkal, az események összeszervezésénél a kisegítő koordinátorunk csendes noszogatása kevésnek bizonyult egy 100 fős esküvőn. Főleg, hogy néha kulcspillanatokban tűnt el, mert a színfalak mögött kellett intézte a feladatokat, és nem tudott egyszerre két helyen lenni. Néha pedig nem elég gyorsan terelte össze az embereket, és már a nyitótánc zenék nagy része lement, mire odaszállingóztak a vendégek.

esküvő

Forrás: Unplash

Tömény alkohol

A sima alkoholtól természetesen nem akartuk megfosztani a vendégeinket, nincsen kőből a szívünk, mégiscsak ez egy esküvő, viszont a szolgáltatónk kínálatában lévő tömény csomagok 100 főnél iszonyatosan drágák voltak, kívülről nem hozhattunk be olcsóbban a helyszín szabályai miatt. Így inkább nem rendeltük meg ezt az extrát, természetesen, ha valaki akart inni egy felest, akkor a saját pénzén rendelhetett, de nem volt a menü része.

Megbántuk? Egyáltalán nem. Részben nevetségesen drága lett volna, ha fejadag alapján fizetjük, a vendégek nagy része nem ivott volna belőle, ha pedig fogyasztás alapján számláznak, az még mindig túl borsos lett volna. Azért mertük ezt megtenni, mert ismertük a vendégeinket. Természetesen akadt egy-két ember, aki szomorkodott a fukarnak tűnő megoldás miatt, de a nagy többségnek fel sem tűnt a tömény hiánya. Akikről tudtuk, hogy ezért panaszkodhatnak majd, nekik még az esküvő előtt javasoltuk a laposüveg használatát titokban. Ráadásul iszonyatosan meleg nyári nap volt, ha töménnyel kínálgatták volna a vendégeket, a vacsorára jelentős részüket elvesztettük volna, annyira kiütik magukat.

Ajánlott cikkek