A tervek szerint az összes érem újrahasznosított anyagokból fog készülni a 2020-as tokiói olimpián – Japánnak apóra jöhet a megoldás, hiszen annyira techorientált, hogy rengeteg elektronikai hulladéka van, amelyek erre a célra tökéletesek lehetnek.
Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól.
Leszállt az „aranygép”, a magyar olimpikonok végre megérkeztek Budapestre Rióból. Sőt, ma akár személyesen is találkozhattok velük!
A riói olimpiának vége, de velünk maradt egy kérdés, ami egyelőre megoldatlan: mi lesz a jövőben az interszexuális sportolókkal? A dél-afrikai futó, Caster Semenya úgy nyerte sorra a versenyeket és állított fel világcsúcsokat, hogy biológiai értelemben nem nevezhető egyértelműen nőnek. Vajon szomorúnak kellene lennünk, hogy nincs tiszta helyzet az élsportban, vagy inkább örüljünk, hogy szabadon versenyezhet egy nő, aki másnak született, mint a többség?
A hét folyamán még felvetődött a kérdés, hogy a rossz idő ellenére megrendezik-e egyáltalán Rióban az olimpia záróünnepségét. Nos, az időjárás nem sokat javult végül, épp csak annyit, hogy zuhogó esőben sor kerülhessen a brazilok fináléjára. A rendezők alaposan kitettek magukért, igazi karneváli hangulatot varázsoltak a Maracaña Stadionba.
A riói olimpia a végéhez közeledik: augusztus 21-én, vagyis ma este lezárul a sportesemény, amire négy hosszú évig vártunk. Persze most sem múlhatott el botrányok, könnyek, örömkönnyek, sikerek és bukások nélkül, amiket az egész világ figyelemmel kísért. Most összeszedtük azokat a pillanatokat, amikor a meghatódottságtól ezrek szeméből csordult ki a könnycsepp.
Hosszú Katinkát érte a megtiszteltetés: ő viheti a magyar zászlót a riói olimpia záróünnepségén.
A női kajak négyes címvédőként állt rajthoz K4 1000 méteren, pénteken, ahol futamgyőztesként jutottak a mai döntőbe. A lányok a szombati döntőben aranyérmet szereztek!