Fiatal, párkapcsolatban élő nőként biztosan ezer olyan anyagot olvastatok ti is arról, „hogyan veszekedjetek okosan”. Vagy épp arról, mit mondjatok, hogy ne támadás és a másik földbe döngölése legyen a cél, hanem hogy végül konszenzusra jussatok és megértsétek a másik érzelmeit. Nos, talán nem nagy újdonság, hogy így van ez a gyereknevelésben is.

Van pár egyszerűbb trükk – amiket nem én találtam ki –, de szakkönyvekkel okosítottam magam, és a sok-sok technika közül gyakorló anyaként nagyon beváltak. Néha tényleg sok múlik a szavakon, a szórenden vagy éppen a megfogalmazáson. Egy kis gyakorlással a korábbi ösztönös reakciók helyett ezekkel oldhatjuk meg a problémás helyzeteket, ráadásul a mindennapok sokkal könnyebbé válnak.

Peer Krisztina Mi bántja a gyerek lelkét? című könyvét azzal, a hétköznapokban oly gyakran használt kifejezéssel indítja, hogy rossz gyerek. „Pszichológusként nem javaslom, sőt kifejezetten káros lehet, ha egy gyerekre azt mondják, hogy rossz” – írja könyvében a szerző, és rögtön meg is magyarázza, mi ezzel a baj. Tudniillik ezzel a gyerek személyiségét minősítjük, és nem a viselkedését.

Bálint például imád tolatni a játék kamionjával, de ugye a 21. század gyerekeként ezt már tolatóradarral teszi, ami azt jelenti, hogy miközben tolja hátrafelé az autót, vinnyogó hangot ad. Persze egy ideig hallgatom, hallgatom, majd szinte észrevétlenül durran el az agyam a percek óta hallatszó idegörlő hangnak köszönhetően. Ilyenkor tudatosan, ahelyett, hogy azt mondanám: „Olyan idegesítő vagy, hagyd abba!” inkább ezt mondom: „Bálint engem ez a hang nagyon zavar, kérlek, egy kicsit halkabban tolasson az autó!”

Forrás:

iStock

Dackorszakos gyerekkel az élet néha nehéz, de sok vita el is kerülhető. A dackorszak, ahogyan arról korábban is írtunk, a gyermeki fejlődés természetes része, éppen ezért sokszor nem is érdemes vitába szállni. Bálintnak például volt egy időszaka, hogy nem akart felöltözni. Miért? Csak! Nos, ilyen érvekkel kár vitatkozni, mert akkor eldurran az agyam, és valami ilyesmit mondok: „Most azonnal felöltözöl, mert én azt mondtam!” És persze ezt követné a lakásban kergetőzés, a hiszti, a sírás és a veszekedés mindkét oldalról. Ehelyett ezekre az öltözködési problémákra nálunk a „versenyöltözés” vált be, és szerencsére mióta a kislányom, Bora baba megszületett nem én vagyok a versenytárs, hanem ő. Tiszta haszon, hiszen vita nélkül egy trükkel a szokásosnál sokkal gyorsabban felöltözik a gyerek!

Daniel Siegek és Tina Payne Bryson közös műve, a Drámamentes fegyelmezés is egy kitűnő technikát tanít a szülőknek: azt, hogy az utasítást kerülve hogyan érjék el, a gyerek mégis megtegye, amit szeretnének.

A férjemet például kifejezetten zavarja a nappaliban szétdobált játékok arzenálja. De ahelyett, hogy azt mondaná: „Azonnal pakoljatok össze!”, sokkal helyesebb, ha ezt mondja: „Mekkora a rendetlenség, engem ez nagyon zavar, mert sokszor rálépek a játékokra, ami fáj, ráadásul össze is törhetnek. Összébb pakolnátok egy kicsit?” – persze ez neki nem mindig megy, de legalább meghallgatja a tudományos érvelésemet arról, miért is járna jobban, ha így csinálná.

Anyaként egyébként tapasztalatból mondom, a kicsik nagyon fogékonyak, és sokkal több mindent értenek, mint amit mi szülők éppen a korukból adódóan gondolnánk, tehát nyugodtan magyarázzuk meg, miért is szeretnénk, hogy valamit másképpen csináljanak. Miért fontos az előszobában a cipő elpakolása? Miért nem lehet a nappaliban enni? Szóval ne utasítsatok, inkább magyarázzatok!

Bálint nagyon szeret kint lenni a szabadban, bringázni vagy éppen játszóterezni. Sokszor sajnos a húga éppen akkor alszik, amikor ő ki szeretne menni. Arra a kérdésére ilyenkor, hogy kimegyünk-e most, nem egyszerű nemmel felelek, hanem inkább feltételes igennel: „Ha Bora felébredt nemcsak a kertbe megyünk ki, de elmegyünk a játszótérre is!” Általában ez a módszer is beválik. Egy sima nem hatalmas hisztit válthat ki egy dackorszakosból, de a felvázolt, későbbi, jobb lehetőség a legtöbb alkalommal meggyőzi.