Sejtettem, hogy nehéz lesz a kamasz gyerekemmel az élet, de erre sosem gondoltam volna. Lassan kezdek a legrosszabb lehetőségekre gondolni. Mit tegyek?
Azt hittem majd az évek elteltével megkomolyodik, vagy a házasságunk után esetleg megváltozik, ha apuka lesz, de csak vártam a csodát, és semmi sem történt. Magamra maradtam.
Az vesse rám az első követ, aki még egyáltalán nem gondolt erre, mert szerintem olyan szülő nem is létezik! Sokáig csak mondogattam neki, hogy ha nem pakolja el a játékait, én bizony kidobom őket. Most betelt a pohár, és nem csak üres szavak lettek ezek…
Fontos, hogy lányainkat felkészítsük azokra a megpróbáltatásokra, amikkel szembesülniük kell a felnőtté válásuk során. Emiatt igyekszem a lehető legtöbb információt megosztani vele még gyerekkorában, hogy serdülőkorban ne érje meglepetés.
Egy kislányom és egy kisfiam van. Mind a ketten szeretnek babákkal játszani. Vigyázni rájuk, etetni őket, mintha ők is szülők lennének. Én úgy gondolom, ezzel az ég világon semmi probléma nincs.
„Mielőtt bármiféle háborgás elindulna, már most leszögezem: imádom a gyerekeimet – csak épp néha az agyamra mennek.” Mi van akkor, ha egy anya annyira kimerült a rendszertelen alvástól, hogy már nem tud funkcionálni? Elfáradhat-e egy nő az anyaságban? Egyáltalán van-e joga ehhez? Olvasói levelünk következik.
Az anya-gyermek kapcsolat az emberi együttélés egyik legkülönlegesebb és legszínesebb jelensége. Se anyának, se gyereknek lenni nem könnyű. Számos kihívás, feladat, mélység és magasság jellemzi mindkettőt. Az anyai szeretet ereje képes a legnagyobb nehézségeket leküzdeni, képes önmagunk, életünk megváltoztatására is.
Amikor terhes lettem, mindig is arról álmodoztam, hogy egy igazi belevaló anyuka leszek. Vicces és játékos, akivel a gyerekek imádnak játszani. Sajnos azonban a férjem is a jófej szülő címre pályázott.