Aki nem tart mások ítéletétől, az sokkal szabadabban él
„Nem törődik azzal, ki mit gondol róla” – mondják sokszor azokról, akiket őrültnek tartanak. Itt kezdődik az egész: a bolond(os) ember ismeri, elfogadja és büszkén felvállalja magát a gyengeségeivel együtt, hiszen nem az a célja, hogy másoknak megfeleljen: inkább a saját álmait valósítaná meg, és a rászorulóknak segítene.
Ahhoz, hogy ez adott legyen, mi tagadás, néha muszáj lenyelni több levéllel is abból a bizonyos tablettából, ami segít abban, hogy a külvilág – legalábbis egy időre – megszűnjön létezni, és másoktól függetlenül, de nem másokat eltaposva tudjunk dönteni.
A bolondság remek szűrő: csak az közelít, aki lelki társ
Volt már, hogy egy randiszituációban elragadtattátok magatokat, és felfedtétek egy-egy titkotokat? Például a reiki-szenvedélyt egy józan közgazdász előtt, vagy a hamis koncerteket ugrálás közben a fürdőszobában egy rendezett életű teniszbajnok társaságában? Velem már előfordult ilyesmi (no, nem pont ezek), és utána egy ideig szégyelltem magam: miért is nem tudtam legalább a harmadik találkáig úgy tenni, mintha „normális” ember lennék?
Ma már belátom: egyéni, személyes bolondságaink, szenvedélyeink, a számunkra fontos, de mások számára kissé (vagy eléggé…) furcsa dolgok valójában remek szűrők. Távol tartják a fantáziátlan, előítéletes, szürke nyárspolgárokat és vonzzák a hasonszőrűeket! Mindez természetesen a barátságokra – és úgy általában véve mindenféle emberi kapcsolatra – is igaz.
A rendhagyó megoldások mindig a dobozon kívülről jönnek
Gyakran halljuk, hogy a zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el – és tényleg. Minden területen alaptörvény, hogy igazán korszakalkotó, komoly teljesítményt az tesz le az asztalra, aki képes túllátni a meglévő kereteken… sőt, szükség esetén akár le is rombolja azokat, és újakat épít a helyükre.
Sokszor ez egy új szempont, amire addig senki sem gondolt: Amerika kedvenc médiamogul karriertanácsadója Penelope Trunk, akit Asperger-szindrómájával együtt mindenki totál bolondnak tart, közben viszont tökéletesen átlát helyzeteket, sémákat és személyiségtípusokat. Viszont könnyedén navigálja a dolgokat maga körül, így óránként 100 ezer forintnyi dollárt keres „őrült” tanácsaival.
A kreativitás tuningja: a komfortzóna elhagyása
A kreativitásról szóló cikkünkben már szó esett arról, hogy ahhoz, hogy a kreatív potenciált kimaxoljuk, érdemes olyasmibe fognunk, ami segít kitörni a langyos, jól megszokott közegünkből, az élet ugyanis a komfortzónán túl válik színesebbé.
Egy szabad, őrült lélek sokkal könnyebben adja fel a járt utat járatlanért, hogy aztán megvalósítsa minden álmát. Gondoljatok csak Harmincz Ritára, „a sárga ruhás lányra”, aki egy multinál robotolt, amíg rá nem jött, hogy inkább körbejárná a világot: gazdag nagybácsi és lottón nyert milliók híján eladta a lakását, és azóta úton van.
Amikor az emberek arról kérdezik, nem bánja-e, hogy eladta mindenét, és mikor kíván végre gyökeret ereszteni, csak mosolyog: el sem tudja képzelni, hogy a tárgyak fontosabbak lehetnének, mint az élmények. Sokan nézik bolondnak, de közben rendkívül tudatosan él, és ami a legfontosabb: boldog. A vele készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.
Ne feledjük: az igazi bolond mindig bölcs is…
Visszatérve egy picit a bevezetés bolondképére a tarotból, érdemes elgondolkozni azon, hogy az udvari bolond a középkori udvarokban nem csupán egyfajta komédiás szerepét töltötte be, hanem a király legőszintébb kritikusa, s ezáltal legbizalmasabb tanácsadója is volt.
A tarot misztériuma több helyen „szakrális királyként” utal rá, hiszen ő volt az, aki tét nélkül kimondhatta akár a legsúlyosabb igazságokat is, így nem ritkán a háttérből ő mozgatta a szálakat.
A bolond mindig bölcs is volt, aki bohémsága és különcsége ellenére köztiszteletben állt, és sokan tekintettek rá példaképként.
10 jel, hogy túl komolyan veszitek magatokat