A legnagyobb Kung Fu legenda híres volt kitartásáról, erős akaratáról. Gondolatait olvasva érthető, mi volt az a szemlélet, ami segítette őt pályafutása alatt, és ezekből mi is sokat tanulhatunk.
Az angyaloknak mára is van üzenetük számotokra. Őrzik minden lépésetek, vigyáznak rátok, segítenek, támogatnak, jelzik az utat.
Yazemeenah Rossinak hívják, elmúlt 60 éves és gyönyörű. Emellett igazi példakép lehet mindenki számára, aki retteg az öregségtől és az évek múlásától.
Tele van az összes zeneszám és könyv jótanácsokkal, amik szerint élnünk kellene az életünket, és gyakran már elegünk is van ezekből. Ugyanakkor sok banálisnak tűnő tanácsnak van igazi értelme, s tényleg jobb lehet az életünk, ha megfogadjuk őket.
Kislányként sok időt töltöttem a nagymamámnál, fiatal felnőttként kicsit eltávolodtunk egymástól. Engem lefoglalt az útkeresés, a napi dolgok, ő pedig belekezdett a tengernyi teendővel járó nyugdíjas éveibe. Az utóbbi időben viszont sokat beszélgetünk, mint felnőtt a felnőttel, ami egy egészen új élmény a számomra.
Nem hiába tanítják meg már kiskorunkban, hogy mennyire fontos tisztelni az idős embereket. A bölcsesség, amit tőlük tanulhatunk igazán hasznos és hosszú távon kamatoztatható. Tanuljatok élni egy „90 éves” nénitől!
Tibet, a „tiltott ország” évszázadokon át vonzotta a legelszántabb utazókat és felfedezőket. A Himalája hatalmas láncaitól védve és a mesterségesen választott elszigeteltség következtében azonban hosszú időn át megőrizhette titkait, s úgy élt az emberek képzeletében, mint valami távoli, sejtelmes, misztikus föld a „világ tetején”. Nem véletlen, hogy a buddhista vallás és bölcsességek nagyon vonzzák a rohanó világban élő nyugatiakat.