A Szex és New Yorkban menő szinglinek lenni, a Bridget Jonesban tömény kínlódás. De hol az igazság? Tény, hogy egyre többen élnek egyedül, és az is igaz, hogy ami korábban ciki volt, mára elfogadottá vált. Sőt, a filmeknek köszönhetően trendi dolog lett szingliként élni. De van visszaút? Lehet valaki tartós szingliből olyan, aki könnyedén belesimul egy párkapcsolatba? És akarnak ők egyáltalán másként létezni?
Ki az a szingli?
Először is nő, mert a pasikat maximum agglegénynek, de inkább életművésznek titulálják, ha nem élnek tartós párkapcsolatban. Házas barátaik meg szerencsésnek, akik akkor és azt csinálnak, amit csak akarnak. Például hajnalig játszanak online videojátékokkal. Na meg persze azt visznek haza, akit akarnak. Vagy akit sikerül.
Szinglinek tehát azokat a nőket nevezzük, akik állandó párkapcsolat nélkül élnek. Ha tovább kell szűkíteni a kört a hollywoodi mércével mért szingli prototípusáig, akkor
egy tipikus szingli 30–40 év között jár, művelt, és ami nagyon fontos, független.
Mindent megold egyedül, amit meg nem, arra ott vannak a barátok és a szakemberek. Merthogy ez utóbbiakat is simán kifizeti, hiszen jól keres. Az amerikai filmekben biztosan, de nálunk is gyakori a karriert építő nők körében az egyedülálló. Hogy miért?
Mert a munka a mindene, ahol megbecsülik és megfizetik, ideje nincs ismerkedésre, és arra sem, hogy áldozzon belőle egy kapcsolat fenntartására.
Na jó, néha van, hogy a tipikus szingli is magányosnak érzi magát (esetleg még nyomorultul is), mert nincs kihez szólnia a szabadnapján, de akkor gyorsan elmegy vásárolni, onnan meg a konditerembe, este pedig bulizik egyet a szintén szingli barátnőivel.
Persze az elváltakkal is, de őket már nem feltétlenül tekintjük szinglinek. Kivéve, ha olyan fiatalok, hogy nem is gondolják róluk, hogy egy rosszul sikerült házasság miatt szánni kellene őket. Mert az elváltakat akkor is sajnáljuk, ha ők magukat egyáltalán nem.
Egyedül élni
Egy néhány évvel ezelőtti KSH-felmérésből az derült ki, hogy Magyarországon minden nyolcadik ember egyedül él lakásában, Budapesten viszont minden harmadik háztartásban egy személy él. Ebben persze benne vannak az idős, megözvegyült emberek is, akik között sokkal több a nő, mint a férfi.
A korábban bemutatott szinglilét legtöbbször nem döntés kérdése, hanem valahogy így alakul.
Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nehezebb az alkalmazkodás, hiszen ha valaki jó ideig egyedül él, már nem könnyen fogad be valakit maga mellé, de ő is nehezen költözik máshoz, adja fel önállóságát és köt kompromisszumokat. Az esetleges párkeresés közben is sok csalódás éri az embert, ami szintén nem könnyíti meg az szinglilétből való kilépést.
Jó is meg nem is
Móni 43 éves, saját céget vezet, sokat dolgozik, de mindene megvan. Gyönyörű helyen lakik egy hatalmas, modern lakásban. Egyedül, de nem magányosan. Mindig van valami pasi a közelében, és sok a barátja is, akikkel rendszeresen eljár szórakozni, és amint alkalma van rá, el is utazik valamerre.
„Néhány éve fogalmaztam meg magamnak, hogy én tulajdonképpen már nem szívesen élnék együtt senkivel. Lehet, hogy fura ez így kimondva, de én már nem akarok senkihez sem alkalmazkodni.
Volt több hosszú kapcsolatom is, amikben benne volt, hogy összeházasodunk vagy gyerekünk születik. De nem úgy alakult, amit ma már cseppet sem bánok. Nem az az én utam. Én boldog vagyok egyedül. Megszoktam, hogy csak magamra számíthatok, így meg is teremtek magamnak mindent, amire szükségem van.
Férfi is van az életemben, de azt már kifejezetten nem szeretem, ha valaki reggelig akar maradni nálam.
Edina 32 éves, egy évig és 2 hónapig élt szingliként, aminek több mint egy éve a Tinder segítségével vetett véget.
„Bár a szingli szóval alapvetően vannak bajaim, de a köznyelvben ez az egyedülálló, egyedül élő, dolgozó lányt jelöli, szóval be kell látnom: tényleg szingli voltam.
Nekem egy év nem volt elég ahhoz, hogy kétségbeessek miatta. Az előző kapcsolatom elgyászolása, feldolgozása eleve sok időt vett el – mások szerint 'jó sokáig tartott'.
Először nyalogattam a sebeimet, sokat sírtam, sokat gyalogoltam (szinte mindenhova gyalog mentem, mert jólesett szomorú zenéket hallgatni közben, és terápiás mozgás jellege volt számomra). A szakítás után rengeteget dolgoztam – előtte is, de utána még többet.
Aztán elkezdtem építeni magam.
Voltam kineziológusnál, kitaláltam magamnak különféle elfoglaltságokat, körbebicikliztem a Balatont, szedtem levendulát Tihanyban, ahova teljesen egyedül elmentem nyaralni, hogy végiggondoljak egy csomó mindent. Ha olyanom volt, mindennap moziba mentem, de volt, hogy egy hétig otthon kuckóztam minden este.
Senkihez nem alkalmazkodni elég kényelmes, kicsit olyan, mintha mindennap karácsony lenne, amitől persze egy idő után csömöröd lesz.
Én körülbelül fél évvel a szakítás után próbáltam először randizni, de korainak bizonyult – abba is hagytam. Újabb három hónap múlva tinderezni kezdtem, és befizettem társkeresőre is – úgy voltam vele, sosem ment a pasizás, buliba már nem nagyon járok, ezt is ki kell próbálni valamikor.
Szerencsére többnyire normális pasikkal találkoztam – egy-két nagyon, de nagyon furcsa figurát leszámítva. Már pont úgy voltam vele, hogy le kell állnom, mielőtt rágörcsölök, vagy túl felszínesen válogatok (a Tinder miatt hajlamos lesz az ember erre), amikor belájkoltuk egymást, és elkezdtünk beszélgetni.
Aztán randi randit követett, a történet folytatása pedig talán majd egy másik cikk kapcsán lesz érdekes.”
Noémi a húszas éveiben jár. Csinos és független, fél éve nincs pasija.
„Kicsivel több mint fél éve vagyok szingli. Az elején még úgy éreztem, örökre egyedül maradok, mert a hároméves kapcsolatomnak egyik napról a másikra lett vége. Én döntöttem így, én választottam ezt az utat, és őszintén szólva már kicsit sem bánom.
Tényleg igaz, hogy amikor az ember kilép egy kapcsolatból, legyen az jó vagy rossz, megnyílik előtte a világ. Szabadság, függetlenség.
Szeretek egyedül lenni, ezt pedig nem nagyon sokan képesek elfogadni. Eltelt fél év, és most érzem azt, hogy jól vagyok. Leköt a suli, a munka, se időm, se kedvem nincs pasizni.
Ha egyszer viszont megismerek valakit, akire a továbbiakban is szükségem lesz, biztos, hogy képes leszek rá időt szakítani. Addig viszont élvezem a szingliség minden percét, minden napját, és hagyom, hogy az élet oda sodorjon, ahová való vagyok.”
Ildikó 41 éves, két kislányt nevel, akik közül az egyik már iskolás. Több mint egy éve úgy döntött, különköltözik férjétől, mert a folyamatos viták felőrölték a mindennapjaikat.
„Nem váltunk el, de külön élünk. A férjem valójában részt vesz az életünkben, mert a gyerekeket sokszor ő viszi edzésre, különórákra. Én viszont sokkal jobban vagyok, amióta meghoztam ezt a döntést.
Inkább egyedül vagyok, mint egy rossz kapcsolatban.
Volt idő, amikor az egómnak hiányzott, hogy legyen valaki mellettem, de rájöttem, hogy az nem volt más, mint a birtoklási vágy. Úgy látom, a gyerekeknek is jobb ez a helyzet, hiszen ha én jól vagyok, akkor ők is jól vannak.”
Miért?
Hogy ki miért szingli, annak nyilvánvalóan sok oka lehet azontúl, hogy valakinek nincs szerencséje a párkapcsolatokban, vagy épp tudatos döntés miatt van egyedül.
Vannak, akik egyszerűen nem tudnak elköteleződni, ennek okát leginkább a szüleiktől látott rossz példában kell keresnünk, de az is lehet, hogy egy korábbi párkapcsolat sérelmein nem tud túllépni az illető.
Az sem ritka, ha egyszerűen túl magasak az elvárások a nagy őt illetően, vagy épp fordítva, van, aki az alacsony önértékelés vagy a félelem miatt nem mer semmibe belevágni.
Amikor pedig valaki már túl régen van egyedül, egyszerűen megszokja és el is fogadja azt, még ha nem is feltétlenül érzi jól magát ebben a helyzetben. Kilépni belőle viszont azt jelenti, hogy a komfortzónájából kellene kimerészkednie, ami szintén egyre szűkebb és szűkebb.