Túlvagyok már jó néhány kapcsolaton, csalódáson, szakításon, újrakezdésen és eljutottam oda, hogy bátran leírom. Tele van a bakancsom a fiatal csajokkal.
Egy igazi nőre vágyom!
Unom a gyerekes viselkedést, a felelősségek elhárítását és a lényegtelen apróságokon való folyamatos vitákat. Egy olyan nőre vágyom, aki elég tapasztalt már ahhoz, hogy tudja mit akar, és azt is tudja, hogy szerezze meg. Ne tőlem várja el, hogy sínre tegyem az életét.
Ehhez tapasztalat és érettség kell, amit a mai lányokban keresve sem találtam meg.
Gondolhatjátok, hogy egy rossz szakítás utáni harag beszél belőlem, de az igazság az, hogy nem a szakítások viseltek meg, hanem a kapcsolataim. Eddig minden nőm a két lábon járó pénztárcát, az ingyen taxit és a hordárt látta bennem. Már a megismerkedések elején azt firtatták, hogy mi a munkám, mennyit keresek, van-e saját lakásom és milyen kocsim van. Pedig ezekkel egyik sem állt jól.
Nekem persze legyen lakásom, kocsim, jogsim, félrerakott millióim, menő állásom és legalább egy orvosi diplomám, hogy dicsekedni lehessen a család és a barátnők elött. Ja, és menjünk minden évben külföldre nyaralni, ha lehet, akkor minimum kétszer. A randin mindent én fizessek, menjek érte a lakásukhoz. Ha már úgyis ottvagyok, mutatkozzam be a családnak, és vágjak jó képet az apja bunkósodásához.
Ebből mostanra teljesen elegem lett, és a legjobb barátom példájából kellett rájönnöm, hogy egy érett nő mennyit is ér. Ő egy nála jelentősen idősebb nővel van már évek óta. Egy igazi személyiséggel, aki már tudja, hogy egy kapcsolat nem a másik kihasználásról szól. Együtt oldják meg a problémáikat, és együtt vállaljak az élet kihívásait.
Példaként itt a már korábban említett esküvő kérdése. Mikor nyáron kimondták a boldogító igent, egy kis étteremben volt a szertartás. Mindössze a család és néhány barát között, és minden költségen egyenlően osztoztak. Megtisztelő volt látni, hogy lehet egy szertartás meghitt és ésszerű egyszerre. Örömmel töltött el, ahogy láttam a boldogságot a barátom arcán, mert egy igazi társsal köti össze az életét. Aki nem várja el, hogy az összes pénzét egy Disney hercegnős álomra fordítsa, hogy aztán ott állj legatyásodva az következő kérdéssekkel falnak szorítva:
Hova mentek nászútra? Mikor lesz gyerek? Vettetek házat?
Mert ez ilyen egyszerű, nem? Pláne, hogy mindezt egyedül kell kifizetni. Vagy isten ments, az apja majd segít, de akkor oda menjetek, ahol ők is voltak annak idején. A ház is ott lesz, ahol nekik kényelmes, és egy életen át hallgatjátok majd, hogy ők adták, ezért mindent be kell nyelni…
Mennyivel jobb lenne valaki, aki nem egy balekot lát a másikban, aki majd mindent fizet, elintéz, megold, hanem egy olyan társ, aki alkalomadtán valódi tapasztalatból szerzett tudással tudja támogatni a párját? Vajon lehet egy fiatal lány ilyen, aki eddig a szülei védelmében élt? Valaki, aki mindent akar, nem pedig szeretne? Én már nem tudok ebben hinni.
A jó döntésekhez tapasztalat kell. Tapasztalatot pedig idővel szerzünk. Úgyhogy lányok, adjatok magatoknak időt, én is azt teszem. Hátha lesznek majd fiatal pasik később, akik ugyanígy fognak érzni, mikor már ti is készenálltok, hogy az igazi férfit értékelni és szeretni tudjátok.
