Egyéb kategória

8 lépés, hogy könnyebben megszeressétek a pluszkilókat

Nem feltétlenül könnyű dolog elfogadni a testünket, főleg nem a súlyunkat, amikor a mai világban szinte minden a tökéletességről és az XS-es ruhákról szól. Ez pedig állandóan arra emlékeztet, hogy ha nagyobb méretekkel rendelkezik valaki, inkább ne is menjen az utcára.

vous - 2016.02.04.
8 lépés, hogy könnyebben megszeressétek a pluszkilókat

Nehéz dolog elfogadni azt az embert, aki a tükörből néz vissza ránk, csak mert kicsit szélesebb a vágyott nőnél. Ez leginkább arról szól, hogy erősen ragaszkodunk ahhoz, hogy mások elfogadjanak a saját egészségünk kárán is. Ám van egy apró és fontos trükk, hogy ezen változtassatok! Fogadjátok el magatokat! Hiszen ha mi szeretjük azt, akik vagyunk, úgy, ahogy vagyunk, mások is így fognak tenni.

Ennek érdekében hoztam nektek 8 szuper dolgot, miért jobb a plusz, mint a mínusz. Elvégre a plusz mindig pozitív, nemde? 🙂

1. El a mérleggel!

Elsőre kicsit erősen hangozhat, de higgyétek el, a testetek súlya nem egyenlően arányos a szívetek súlyával. A boldogságot nem kilókban mérik, így minek is nézegetni azt a fránya mérleget? Ha jól érzitek magatokat a bőrötökben, igazán felesleges. Ráadásul a súlyunkat a csontozatunk nehézsége is befolyásolja, így lehet, hogy csak azért mutat olyan szörnyű számot a mérleg, mert jó erős csontokkal vagytok megáldva.

2. Push-up

Minden nő szeretne szép, mutatós és méretes melleket. Erre persze mindenkinek van lehetősége. A vékonyaknak például push-up melltartókkal, az erősebb hölgyeknek pedig hát… semmivel.

3. Reklámok

Megnéztek egy reklámot, ami tele van modellekkel, kiálló csípőcsontokkal és karcsú derekakkal, majd rosszul érzitek magatokat? Felesleges. Tudjuk, hogy közük sincs a valósághoz, arról nem is beszélve, hogy egy valóságos hús-vér nő sokkal jobb annál, mint amit ott látni. Kérdezzétek csak meg a férfiakat!

@denisebidot has been by side since the beginning of my career, one of my biggest cheerleaders & dearest friends. In the beginning when I wanted to give up, she reminded me that it was okay I didn’t look like any of the other plus size models & to keep going. She told me to embrace what made me unique & run with it- so I did, & never looked back.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.