Egyéb kategória

Testére írt szavakkal búcsúzott bőrétől és túlsúlyától a lány

Stephanie Seabrook fogyásának története nem mindennapi. A lány, miután több mint 100 kilót ledobott magáról, csalódottan szembesült a lógó hasával, amivel nem tudott mit kezdeni. Ráírt hát minden negatív gondolatot az életével kapcsolatban.
vous - 2015.12.04.
Testére írt szavakkal búcsúzott bőrétől és túlsúlyától a lány

Stephanie-t érettségi után érte a rossz hír: szülei elválnak. Nem tudott mit kezdeni a érzéseivel, így az evésbe menekült. 22 évesen, mikor a barátja szakított vele, döbbenten vette észre, hogy 150 kilóra hízott.

Szakítás után tükörbe nézni olyan volt, mint a villámcsapás. Arra gondoltam: „Ó, istenem, mivé váltam?” Emellett pánikroham kerülgetett, mert nem volt már mellettem az a személy, aki szeretett. Nem tudtam, mit szerethetett bennem

– mesélte Stephanie, aki akkor diétázni kezdett. Mindennap legyalogolt 4 mérföldet, és mellőzte a gyorséttermi kajákat. Később konditerembe kezdett járni, edzőt fogadott maga mellé, és áttért az egészséges étkezésre. A szénhidrátokról is lemondott, pedig az igazán nem könnyű feladat, ő is úgy érezte magát, mint a cukrot és csokit az életükből kivonó VOUS-lányok:

A szénhidrát az én kryptonitom.

Több mint 60 kiló leadása után megnőtt az önbizalma, és úgy érezte, készen áll a szívét újra kiadni valaki másnak. Egy netes társkeresővel próbálkozott. Adatlapján elmondta, mennyit fogyott, és hogy rengeteget edz. Az első megalázó kérdésre azonban nem számított:

Van rajtad lógó bőr?

Ezt pedig még több kegyetlen levél követte. Bármennyire is tudatosan kezelte ezeket a bántó kérdéseket, látva, hogy egyik barátja is túlesett már egy bőreltávolító műtéten, Stephanie is jelentkezett egy orvosi konzultációra.

Az orvos megkért, hogy hajoljak előre, és hagyjam lógni a hasam. Nem tudtam, hogyan kell, én állandóan beszívtam, hogy ne látszódjon annyira

vallott az orvosi vizsgálatról. Édesanyja és barátnője ekkor találta ki, hogy a műtét előtt menjenek el fotózásra, írják rá a leműtendő területre Stephanie negatív gondolatait is, búcsúzzanak el így a nyomasztó múlttól is. Ez lett a végeredmény:

Stephanie azóta boldog. Azt mondja, azért vállalta be ezt a fotót, mert szerette volna, ha a sorstársainak önbizalmat ad, és motiválja őket a változtatásra. Rengeteg visszajelzést kapott, sokan megköszönték neki, a kirobbanó formában lévő lány pedig élvezi a saját testét.

#5 Tummy tuck: This one might be a long one. So like I mentioned earlier… I started thinking about having a TT when people started making me feel really bad about having skin. I always hated it but never thought of having one. Didn't even think it was an option to be honest. It's plastic surgery. Didn't know it was something to do for weight loss. It wasn't until my beautiful friend @alishiabuffum had hers that I was like. Hmm maybe I can do that. Her stomach looked how I wanted mine too! Flat and tight! I used her surgeon. My saving grace. Dr. Vu in Beaverton, Oregon. I took my mom to a consult. She's an RN and knew what questions to ask that I didn't. During the consult the Dr asked me to get naked and bend over. Lol but she wanted me to let my stomach hang. I didn't know how. I had held it in for years. It wasn't until that moment that my mom saw the pain of been living with. Insurance wouldn't touch it. $9000. We booked the surgery. I just cried. I cried in my mothers arms for what seemed like eternity. Trust me when I say they were tears of relief and joy. Post op I probably weighed 220lbs. Remember I'm 5'10″. There is no number that say you are ready. You need to have a consult with a surgeon. They removed 7lbs of skin. No lipo. No other surgeries. When I woke up in wasn't in a whole lot of pain. I went home AN HOUR after I woke up. Once I got home the pain it me like a ton of bricks. The first three days I wished I didn't do it. That's how bad it was. The drains were the worst part. When I got them removed almost a week post op it felt much better. I slept in a recliner chair for two weeks because I could stand or lay straight. I tried to sleep in a bed and when I woke up I threw up from pain. Imagine that feeling after abdominal surgery. Swelling lasted a long time. 6 months or more. It took me 3 weeks before I felt human again. My scar got lighter over time, too. Even though I didn't want it to. I love it. For those who have asked, its curved cause our bodies are curved. I also have a giant numb spot on my stomach. Please keep in mind everyone is different and if you have a TT your recovery will be different. It was brutal, but so worth it!!!

Stephanie Seabrook Cano (@seabrook715) által közzétett fénykép,

Mi a tanulság? Azért, mert túlsúlyosak vagytok, még nagyon szerethető emberek vagytok. Szeressétek hát magatokat ti is! 🙂

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?