Épeszű terv, hogy ne egyek csokit KÉT HÉTIG? Én megtettem. Szeretem a kihívásokat, és kíváncsi voltam, hogyan fogom bírni a megmérettetést.
A szerkesztőségben hárman már bevállalták a VOUS-kihívást: a VOUS hírszerkesztője, Sophie két hétig lemondott a cukorról, képszerkesztőnk, Anna öt napig követte a nyers-vegán életmódot, főszerkesztőnk, Eszter pedig megpróbált mindennap meginni két liter vizet. A csoki lett az én kihívásom.
Úgy gondolom, a csoki igazi „mentőöv” a nők számára – a vásárláson kívül persze. Rosszkedvünk van? Nem baj, eszünk egy kis csokit. Szakítottunk vagy éppen összevesztünk a pasinkkal? Jöhet még egy kis csoki, de szigorúan valami ultracsöpögős romantikus filmhez, na meg egy csomag zsepivel magunk mellett.
Hiszen tudjátok, a boldogságot nem lehet megvenni, de vehetünk helyette csokit, ami majdnem ugyanaz. De mi történik, ha még ezt a pillanatnyi boldogságot is elveszik tőlünk két hétre?
Egy csoki nem csoki?
Nos, az első napokban még könnyedén tűrtem a megpróbáltatást. Bár a probléma már ott kezdődik, amikor tudjátok, valamit nem szabad ennetek, ti pedig már csak azért is azt kívánjátok a legjobban. Mikor bementem a boltba, a kezem mágnesként vonzotta magához az összes nasit, amiben csoki van.
Az ésszerű énem eközben azt mondta „Kitti, tedd le, nem szabad!”, míg az édességmániás azt suttogta: „Egy csoki, nem csoki. Senki nem látja, majd szépen eltitkolod.” Az ésszerű énemre hallgattam, és inkább visszatettem a polcra a már félig édességgel megpakolt kosaram tartalmát, és csoki nélkül ballagtam ki a boltból.
Van az a mélypont
Próbáltam helyettesíteni más édes finomságokkal. Elsősorban olyannal, ami egészséges is. Szőlővel, almával és más gyümölcsökkel, ami egy ideig működött. Pontosan addig a percig, amíg a buszon utazva egy mellettem ülő lány ki nem bontott egy tábla csokit. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy minden egyes falatot kinéztem a szájából. Ha mondjuk egy videojátékban lettünk volna, akkor talán ki is tépem a kezéből, és elmajszolom a hazafelé vezető úton. Kakaós csigákat és más csokikat láttam mindenhol, ahogy a Madagaszkár című mesében Alex a hússzeleteket. Mélypont következett, szükségem volt valami édesre.
Őszi depresszió meg a csoki
Mi az, ami édes, és nem csoki? KÁVÉ! Én a kávét alapból is úgy iszom, mintha csak víz lenne. A víz ízetlen, ezért kávét iszom helyette. Az adagom ezekben a nehéz napokban megduplázódott, mivel el kellett nyomnom valamivel a beteges édesség (főleg csoki)-hiányomat.
Az, hogy beköszöntött az ősz, pedig csak tovább rontott a helyzetemen, mivel ilyenkor mindenki mély depresszióba esik, és a szokásosnál is több édességre vágyik. Esik az eső, hideg van, már reggel 8-kor is olyan, mintha délután öt lenne. Alig esünk haza az esti órákban, de már úgy keressük az édességet a szekrényekben, mintha elvesztettünk volna valamit. De nem ebben a két hétben!
Bár gyümölcsöt ettem gyümölccsel és kávét ittam kávéval, de azt hiszem, megérte. A csokimentes napok következtében még az a néhány pattanás is eltűnt, ami az arcomat borította. A második hét végére pedig annak ellenére, hogy mindenhol csokit láttam és türtőztetnem kellett magamat, úgy éreztem, sokkal könnyebb vagyok, és itt most nem a súlyról beszélek.
Nem volt lelkifurdalásom, hogy ismét bevágtam egy tábla csokit, hanem próbáltam máshogyan édeshez jutni. Tanácsként ezt ajánlom nektek is! Tudom, hogy elképesztően nehéz nemet mondani a csokira – erre az előző két hét újra rádöbbentett –, de ne váljatok a rabjává. Csak akkor egyetek csokit, ha tényleg megkívánjátok, és ne annyiszor, akárhányszor megpillantjátok a boltok polcain. Egy kis mértékletesség, és higgyétek el, csak előnyötök fog belőle származni!
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
