Ha Forrest Gump is keresztülfutott az országon, akkor én is meg tudom csinálni!
– mondta ezt egy telefonos interjúban, a kihívása 61. napján.
Barclay minden reggel 6 körül kel, naponta 48-53 km-t fut le, ami hosszabb táv, mint a maraton. A terve, hogy végigszáguld 14 államon, ami nagyjából 5070 km. Barátai egyes szakaszokon egy furgonnal kísérik, melyben aludni és egy kis tűzhelyen főzni is tud. Néha viszont mindent egyedül kell megoldania. Azokon a napokon a biciklijét a kiindulási pontnál hagyja, elvezet a kisbusszal a tervezett táv végéig, visszafut, majd elbiciklizik a furgonig, ahol megpihenhet.
Míg a filmben Gump arra inspirálja az embereket, hogy csatlakozzanak hozzá, Oudersluys 10 000 dollárt szeretne összegyűjteni, melyet a Hall Steps Alapítványnak adományozna körülbelül félúton a cél előtt, hogy ezzel az összeggel segíthessen egy mozambiki kút megépítésében. Az alapítványt egyébként két profi futó indította el még 2009-ben, hogy a maguk eszközeivel harcoljanak a globális szegénység ellen.
Orvosi szempontból nem rendelkezünk elég tudással ahhoz, hogy megmondjam, milyen esélyei vannak, hiszen nincs túl sok ember, aki ezt végigcsinálta.
Mi mindenesetre nagyon szurkolunk neki, és izgatottan várjuk augusztus 16-át, a futás befejezésének várható időpontját. Szerintetek sikerül megvalósítania ezt a lehetetlennek tűnő feladatot?
További részleteket a reuters.com-on olvashattok!