találmány

5 csajos dolog, amit imádnánk, ha feltalálnának a jövőben
vous - 2016.11.13.

Istenem, mennyivel könnyebb lenne az élet, ha már feltalálnának olyan dolgokat, amelyek megoldanák a mai század emberének hétköznapi, piti problémáit! Igaz, jólesik nő módjára „picsogni” ezen-azon, ez szinte hozzátartozik a reggeli kávéhoz, de azért sokkal jobb lenne, ha nem kéne! Elsőre például ennek az öt dolognak örülnék nagyon-nagyon.

Még szerencse! 4 étel, amit teljesen véletlenül találtak fel
vous - 2016.10.29.

Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben. Kinyitottuk a hűtőajtót, az meg félig üres volt. Úgyhogy serpenyőt elő, beledobáltunk néhány szekrényben talált dolgot, és főztünk valamit, csak úgy, érzésből, mint a mesterszakácsok. Aztán óvatosan megkóstoltuk; és a végeredmény isteni finom lett! Talán nem is gondolnátok, de több olyan kedvenc kajánk is létezik, amit teljesen véletlenül fedeztek fel.

Egy lépéssel közelebb kerültünk a férfiaknak készült fogamzásgátlók felé
vous - 2016.10.28.

Az orvostudomány tényleg folyamatosan fejlődik, és erre tökéletes bizonyíték az, hogy most már egyre nagyobb az esély a férfiaknak való fogamzásgátlók feltalálására. Bizony, ez azt is jelentheti, hogy hamarosan akár búcsút inthettek a gyógyszereknek, lányok!

Forradalmi találmány, ami minden cukorfüggő életét megváltoztatja
vous - 2016.10.08.

A mértéktelen cukorfogyasztás az egyik legnagyobb probléma manapság az emberek életében, ám most itt egy új találmány, amely talán gátat szabhat ennek.

Minirobot fogja helyettesíteni a gyerekeket?
vous - 2016.10.04.

Nagyon úgy tűnik, hogy a japán tervezők képzelete határtalan, hiszen sosem tudnak kifogyni a különös találmányokból. Legutóbb például egy babaszerű minirobottal keltették fel az emberek figyelmét, ami épp úgy viselkedik, mint egy kisgyerek!

Erre kinek volt ideje?! – Feltalálták az órát, ami visszaszámol a halálunkig
vous - 2016.05.10.
Sok bizarr találmánnyal találkoztunk már – de azt hiszem, ti egyet fogtok érteni, hogy ez viszi a pálmát. Egy Los Angeles-i cég ugyanis piacra dobott egy órát, ami az átlag várható élettartam alapján visszaszámol a halálunk napjáig. Jó kis szülinapi ajándék, nem?
Szír menekülteknek tervezték a világ legjobb kabátját
vous - 2016.02.15.

Több ezer menekült, kilométerekre az otthonuktól, dacolva a hideggel, leggyakrabban nyári ruhában küzdik át magukat a jobb élet reményében Európába. Egy fiatal tervezőcsapat az ő érdekükben álmodott meg egy különleges kabátot, ami könnyebbé teheti a mindennapjaikat.

A jövő kontaktlencséjén keresztül akár filmeket is nézhettek
vous - 2016.02.07.
Ha nektek is rossz a szemetek, akkor tuti nem örültök annak, ha kontaktlencsét vagy épp szemüveget kell hordanotok. De mit szóltok, ha azt mondom, hogy a jövő kontaktlencséjével még filmezni is tudtok majd?