Egyéb kategória

Még szerencse! 4 étel, amit teljesen véletlenül találtak fel

Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben. Kinyitottuk a hűtőajtót, az meg félig üres volt. Úgyhogy serpenyőt elő, beledobáltunk néhány szekrényben talált dolgot, és főztünk valamit, csak úgy, érzésből, mint a mesterszakácsok. Aztán óvatosan megkóstoltuk; és a végeredmény isteni finom lett! Talán nem is gondolnátok, de több olyan kedvenc kajánk is létezik, amit teljesen véletlenül fedeztek fel.

vous - 2016.10.29.
Még szerencse! 4 étel, amit teljesen véletlenül találtak fel

1. Csokis keksz

Ki találta fel? Ruth Wakefield, a Toll House fogadó dolgozója
Mikor? 1930
Hogyan? Egyik délután Ruth észrevette, hogy elfogyott a sütéshez használható csoki (olyasmi, mint nálunk a tortabevonó), ezért összetört néhány kocka közepesen édes csokit, és vajat kevert hozzá. Amikor pedig kivette a sütőből, a kekszben kisebb csokidarabok voltak, ami annyira finom lett, hogy a szálló rövidesen erről lett híres.

Objektum doboz

2. Jégkrém

Ki találta fel? Frank Epperson (11 éves volt!)
Mikor? 1905
Hogyan? Frank egyik este kint felejtette az erkélyen a szódakészítő gépét. Amikor másnap reggel kiment érte, észrevette, hogy a keveréshez használt pálcika belefagyott az édes folyadékba. Vagyis nagyjából jégkrém lett belőle. Az ötletet nem felejtette el, 19 évvel később ugyanis engedélyt kért az édesség szabadalmaztatásához.

Objektum doboz

3. Nachos

Ki találta fel? Ignacio „Nacho” Anaya
Mikor? 1943
Hogyan? Ignacio egy étteremben dolgozott Mexikóban, ahova egy este 10 éhes katonafeleség érkezett. Mivel sehol sem találta a szakácsot, rögtönöznie kellett. Pakolt a tányérra tortillát különböző zöldségekkel és sajttal, felmelegítette, végül pedig jalapenót tett a tetejére. Az ötlet nagyon bejött, mert később még éttermet is nyitott a népszerű nachos miatt!

Objektum doboz

4. Fagylalttölcsér

Ki találta fel? Ernest Hamwi
Mikor? 1904
Hogyan? Egy kiállításon az egyik fagyiárus kifogyott a tányérokból. Ernest, aki a szomszédban árult palacsintaszerű édességeket, rögtön a segítségére sietett. A saját sütijeit tölcsérbe csavarta, és ebbe kezdték belekanalazni a gombócokat. A vendégek teljesen oda voltak érte!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

A születési neve nem Jávor Pál volt – 10+1 tény, amit nem tudtál a színészlegendáról
Világ
A születési neve nem Jávor Pál volt – 10+1 tény, amit nem tudtál a színészlegendáról
vous - 2022.08.17.

Jávor Pál neve magyarok milliói számára jelent egyet a mulatással, nótázással, szórakoztatással és magas szintű színészi játékkal. Pályája csúcsán – és talán még ma is – az emberek barátként tekintettek rá, mindenki akart magának egy szeletet a “Jávor Paliból”. Azonban a filmvászonról nem igazán lehetett megismerni a magyar bulvármédia első csillagát. Elhoztunk 10+1 tényt Jávor Pálról, amit még a legelvetemültebb rajongók sem biztos, hogy ismernek.

Otthon

Ez a dolog nem hiányozhat a lakásodból, ha otthonnak akarod nevezni
Otthon
Ez a dolog nem hiányozhat a lakásodból, ha otthonnak akarod nevezni
vous - 2022.09.29.

Minden évszaknak megvannak a maga szépségei, amiért szeretjük. Az ősz is ilyen: ilyenkor leginkább az őszi színeket szoktuk kiemelni, valamint az őszi leveleket, terméseket, amik megalapozzák ennek az évszaknak a hangulatát. Sokan szeretik otthonukban is megjeleníteni az aktuális időszakot, ehhez pedig sok különböző dísztárgyat vehetünk igénybe. A díszgyertyák szintén nagyon sokat tesznek hozzá a kellemes, otthonos légkör kialakításához, az aktuális szezonnak megfelelően.