Összegyűjtöttem nektek pár olyan ételt, amit a határon innen és túl is ismerünk és fogyasztunk, de más-más néven emlegetjük.

Ez a legelső ismeretlen kifejezések táborába tartozik nálam. Hatalmasra tágult a pupillám, és már láttam is magam előtt a pici, napsárga csibéket. Pedig valójában csak a hazánkban is ismert csirkemellről van szó.

Amikor meghallottam, hogy dará(z)stészta lesz az aznapi ebéd, a méhek miatt a mákos tésztára asszociáltam. Hiszen a tészta színével keveredve, sárga-fekete látványt nyújt az elkészült étel. A mélytányérban azonban a kezdő konyhatündérek egyik alapétke, a menza gyakori szereplője, a grízes változat fogadott.

Ezzel kapcsolatban már lényegesen egyszerűbb dolgom volt, hiszen a szó második felét ismertem. Tehát biztosan valamilyen grízes étel lesz a menü. De miből? Babából? Természetesen egy pillanatig sem gondoltam, hogy egy csecsemő kerül a tányéromra, azonban jófelé kapiskáltam. Ugyanis olyan ételt fogadott, amit egy baba is – szinte – bármikor kaphat. Felvidéken desszert, nálam főétel a tejbegríz.

Órákat tudok eltölteni a párkányi boltokban. Az élelmiszeráruházak soraiban a szlovák terméknevekből próbálom megfejteni, mi micsoda. A csomagolásból túl egyszerű lenne. Mindeközben a párom az édességszekciónál pakolja tele a kosarat különböző finomságokkal. Ez idáig remekül hangozhat, az igazság azonban az, hogy mindegyik finomság alapja ugyanaz, csak a csomagolás és a gyártó az eltérő. Amikor ezzel szembesültem, csak ennyit tudtam kérdezni: miért veszel ennyi nápolyit? Mire a barátom: nem, ez nem nápolyi, ez keksz. Higgyétek el, nápolyi ostya volt!

Be kell vallanom, most jön a kakukktojás. Ezt a szót ugyanis a szlovákoktól vették át a felvidékiek, és csak kevesen használják a magyar megfelelőjét. Belekezdhetnénk egy tippjátékba, én azonban most gyorsan lelövöm a poént. A hranolky nálunk… dobpergés… a hasábburgonya!

„Te jó ég! Csak ne a gyerekkori borzalom, a kanalas gyógyszer egyik változata legyen! Miként utasítsam vissza illedelmesen?” – már efféle mondatok keringtek a fejemben, amikor az ebédhez innivalót kértem. Végül elfogadtam a kínált szirupos vizet, hiszen – szerencsére – egy sima szörp került a poharamba.