Szerzőnk, Andi tavaly ősszel ment férjhez, és majdnem egy évig vártak a férjével arra, hogy nászútra mehessenek. A szervezést januárban kezdték, az úti cél pedig nem más, mint Kína. Úgy gondolták, hogy egy siket és egy kocka kalandjai a világ másik felén mást is érdekelhet, ezért úgy döntöttek, vlogolni fognak. Íme, az első rész!
Kedves te, aki ordítani kezdesz, ha megmondom, nem hallok. Azért írok neked, mert míg én nagy ívben teszek rá, hogy hányféle módon alázol meg, és csípőből védem ki a csapásaidat, vannak sorstársaim, akik még nem tartanak itt. Nekik nagyon nem mindegy, hogy te mit mondasz és mit teszel.
Vasárnap este szikrázott a tűzijátékgyertya a VOUS első tortáján a Mester utcában, a The Baar bárpultján. Sokáig ragyogott, mindenki fotózott, szelfizett, én csak figyeltem. A torta rózsaszín volt, mint amilyenek a VOUS-lányok gondolatai, és finom, mint a lelkük. Egyévesek lettünk. Egy éve vagyok én is VOUS-lány.
Ha fogyatékossággal élő ember kerül az átlagember környezetébe, kicsit kínossá válik a helyzet. Szabad „arról” beszélni, vagy nem? És főleg: viccelődni szabad-e? Nehéz kérdés. Erre nem tudok egyetemes érvényességű választ adni nektek. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más sértheti az önérzetét. De valahol, azt hiszem, a fogyatékossággal való viccelődés akkor válik természetessé, ha az érintett békében van önmagával, és attól, hogy ki mondja ki a szavakat.
Pár évvel ezelőtt, mikor a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségében jártam, figyeltem fel Chilire, a hangjelző kutyára. A hallássérült Gaál Zsanett kis uszkárát látva döbbentem rá arra, hogy nemcsak a látássérülteknek, epilepsziásoknak, mozgássérülteknek vannak segítő kutyáik, hanem a hallássérülteknek is. Egészen addig nem is hallottam ilyenről. A VOUS-n a nap témája: Szárnyak nélkül szabadon. Zsanettel beszélgettem Chiliről, a szárnysegédről, aki odaadja a szárnyait, hogy gazdája repülhessen.