„Voltak támadások, de most már elfogadták, hogy itt vagyok” – Berki Marcsi sminkmesterrel beszélgettem
Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt hetekben több olyan nővel készítettem interjút, akik időt és energiát nem spórolva építik az újrakezdett szakmai életüket, miközben a családot menedzselik, a gyereke(ke)t nevelik. A titkuk egyértelműen az a szenvedély, amely a hivatásukhoz fűzi őket. Berki Marcsi 20 évig sportoló volt, taekwondózott. A kislánya születése után azonban nem tért vissza a sportágához, hanem új szakmát választott: a lágy és finom mozdulatokra épülő sminkelést.
Felejtsétek el a feketét! Egyetlen szín kell a sminketekbe, amivel igazán divatosak lehettek
Idén a fekete sminket istenítjük, elsősorban az egyszerű szemkihúzást, de persze a füstös sem megy ki a divatból. Mivel eléggé markáns külsőt kölcsönöz, néha jó lágyabbra venni a figurát. Ehhez a legjobb, ha a szürkét és annak árnyalatait választjuk. Mutatom, hogyan!
Akcióban a NORIE Team – Inspiráló őszi sminket és frizurát varázsoltunk Hangának
A kókuszolaj a hét elejéig csak a tenyeremben olvadt olajjá, amúgy szilárdan pihent kis műanyag edényében, amiben hazahoztam. A nyár első eszelős kánikulája alatt azonban már nem bírja magát formában tartani. Először látom úgy, ami a neve is: OLAJKÉNT.