Petivel pár hónapja kezdtünk el járni. Fülig beleszerettem, viszont kezdem úgy érezni, hogy megfulladok a kapcsolatunkban.
Mindenki máshogy viszonyul a párjuk barátaihoz. Vannak, akik szeretnek vegyülni, vannak viszont, akik teljesen elkülönítik a kettőt. De mit lehet tenni, ha hirtelen szégyellni kezd a párod előttük?
Mindenki ismeri, amikor a buszon egymás ölében nyalják falják egymást a tinik, rosszabb esetben túlfűtött felnőttek, akik nem bírják ki hazáig, hogy egymásnak essenek. Elég kellemetlen, az ember azt se tudja, hogy hova nézzen ilyenkor.
Mindig is szerettem a gyerekeket, úgy éreztem, szót is értettek velük. Nem okozott számomra fejtörést, amikor az anyaság mellett döntöttem, hisz mindig is erre vágytam. Ennek ellenére úgy érzem, kudarcot vallottam.
Megvan az a pillanat, amikor „Hide the Pain Harold”-féle mosollyal fogadod a kedves rokon szavait a családi asztalnál? Ne gondold, hogy egyedül vagy ezzel az érzéssel! Összegyűjtöttünk az elmúlt évek ünnepeiből néhány „bókot” – hogy helye legyen a következőknek.
Nézem a környezetemet és csak arra tudok gondolni, valamit nagyon elcsesznek gyereknevelés terén. Elhiszem, hogy nem egyszerű, de ennyi ordító és picsogó kölyköt életembe nem láttam még.
Belefutottam egy írásba a neten, ami azt taglalta, hogy miért kell egy lánynak lúzernek éreznie magát, ha nincs legjobb barátnője. Igen, MIÉRT KELL?
Kislányként minden olyan egyszerűnek tűnik. Először a plüssbarátainkkal játsszuk el az életünket, majd ahogyan növünk, lassan felváltják az igazi, hús-vér barátnők. A történet nem változik, hajnalig tartó traccspartik, bulik, közös sírás, vigasztalás, majd együtt kávézgatunk, míg a csemetéink önfeledten szaladgálnak körülöttünk.