Mindenki ismeri, amikor a buszon egymás ölében nyalják falják egymást a tinik, rosszabb esetben túlfűtött felnőttek, akik nem bírják ki hazáig, hogy egymásnak essenek. Elég kellemetlen, az ember azt se tudja, hogy hova nézzen ilyenkor.
Az előbb említett túlkapások érthető módon zavarják az embereket, senki nem kíváncsi arra (jó esetben), hogy tömködik le egymás torkán a nyelvüket idegenek. De úgy érzem, hogy a társadalmunk ennél enyhébb esetekre sincsen felkészülve.
Teljesen váratlanul érintett egy baráti társaság reakciója, amikor a közös nyaralás végén az egyik csaj odajött hozzám. Iszonyatosan zavarban volt, már a puszta ténytől is, hogy felhozza nekem a témát, de úgy érezte, hogy muszáj jeleznie, mert nagyon kellemetlenül érzi tőle magát.
„Az én ízlésemnek kicsit túl sokat csókolóztatok.”
Hangzott el a kritika az én és a párom irányába. Ami úgy érzem, teljesen jogos észrevétel lett volna, ha vadul, nyálasan cuppogó tinik lettünk volna, akik képtelenek kiszállni egymás szájából. Igen ám, de már a húszas éveink végén voltunk ekkor, és csak gyors szájra puszikat adtunk egymásnak. Ráadásul baráti nyaraláson voltunk, ahol önfeledten pihentünk és szórakoztunk, egyáltalán nem egy olyan környezet, ahol az ember távolságot tart a párjától. Nem a családi ebédnél, vagy a munkahelyünkön merészeltük így kifejezni egymás iránti szeretetünket.
Nekem fel sem tűnt, hogy sokat adnánk egymásnak, vagy a többi párnál többször, mert eszembe se jutott ezt figyelni. Ha mások adnának egymásnak szájra puszikat, őszintén, nem igazán érdekelne. Ha nyelves csókokat adnának, lehet felfigyelnék, de még akkor sem foglalkoznék vele.
Felötlött bennem, hogy azért tűnhetett kiugróan soknak a többi párhoz képest a viselkedésünk, mert mi nem olyan régóta voltunk együtt. A többiek átlagosan jó 7-8 éve együtt voltak, szóval lehetséges, hogy kicsit már megkopott a nyilvános szeretet kifejezésük ilyen formája.
„Csak azért mondom, mert mi például sosem adnánk egymásnak nyilvánosan, ti meg elég gyakran…”
Itt már kezdtem kapizsgálni, hogy honnan fúj a szél. A csaj a saját gátlását kivetítette elvárásként másokra is. Jelen esetben ránk. De itt felmerül a kérdés, hogy akkor nem adhatok a szerelmemnek a barátaim előtt egy szájra puszit, ha elkészíti a reggelimet kedvességből? Meg kell várnom, amíg magunkra maradunk, ha ilyen erkölcstelen dologra készülök? Mint egy hála puszi?
Nem akartam konfliktust, ezért megígértem neki, hogy majd odafigyelünk, hogy kevesebbszer csináljuk. Azaz az ő értelmezésben soha. De a mai napig nem fér a fejembe, hogy tarthatunk itt manapság, hogy baráti közegben sem csinálhatok ilyet. Mi ezen ennyire szörnyű?
Kata történetét Fenyvesi Mira jegyezte le.
