Egyéb kategória

A fiam csak okoskodik, de egy kudarc az élete. Elrontottam a gyereknevelést?

Mindig is szerettem a gyerekeket, úgy éreztem, szót is értettek velük. Nem okozott számomra fejtörést, amikor az anyaság mellett döntöttem, hisz mindig is erre vágytam. Ennek ellenére úgy érzem, kudarcot vallottam.

vous - 2022.01.24.
A fiam csak okoskodik, de egy kudarc az élete. Elrontottam a gyereknevelést?

Több gyereket terveztem, mégis, a sors úgy hozta, csak egyet tudtam vállalni. A fiam jelenleg harmincöt éves, jó kapcsolatot ápolunk, és legalább hetente találkozunk. Nagy családom van, és rengeteg barátom, így többször szervezünk közös programokat, vacsorákat.

Mindig sok energiát fektettem a gyereknevelésbe, figyeltem arra, hogy a gyerekem ne kapjon se túl sok, se túl kevés figyelmet, valamint ösztönöztem az önállóságra. Át szerettem volna adni neki azokat az értékeket, amelyek szerint én is éltem, mint például a család szeretete, vagy a barátok fontossága.

Minél idősebb lett, sajnos annál kevésbé láttam viszont a nevelésem alapjait a viselkedésén.

Én magam nyitott ember vagyok, és könnyen megértetem magam idegenekkel is. Összességében társasági személy vagyok, aki mindig megnevetteti a körülötte lévőket.

csoport

Bármilyen témáról kezdünk beszélgetni egy társaságban, mindig harsányan fejezi ki a véleményét, amivel természetesen ellenszenvet vált ki.
Forrás:
Pexels.com

A fiamon azonban azt vettem észre, hogy mindig nagyzolni próbál, valamint olyan képességekkel próbált felvágni, amivel nem rendelkezik. Bármilyen témáról kezdünk beszélgetni egy társaságban, mindig harsányan fejezi ki a véleményét, és a leghozzáértőbbnek próbál tűnni, amivel természetesen ellenszenvet vált ki. Ezt többnyire olyan témák felhozásánál teszi, amelyekhez nem ért, emiatt sokszor kínosan feszengek mellette.

Az emberek érzik rajta, hogy bizonyítani próbál, de nem értik, kinek.

Több éve próbálom óvatosan felhozni neki, hogy hogyan viselkedik, mivel, ahogy látom, a párválasztásban is jelentős  hátránnyal indul ennek a tulajdonságának köszönhetően.

Nem vagyok ott a randijain, de mivel a fiam egy jól fizető szakmában helyezkedett el, úgy gondolom, hogy ott is anyagi sikereivel próbál felvágni. Ami nem a legjobb, ha komoly kapcsolatra vágyik.

Nem tudom, mit rontottam el a nevelésében, hisz én magam sosem kérkedtem a sikereimmel, és nem próbáltam olyannak tűnni, amilyen nem vagyok. A férjemtől sem tanulhatta ezt a fajta viselkedést, hisz ő is hasonlóan gondolkodik, mint én.

Szeretem a fiam, hisz a gyerekemről van szó, mégis, kellemetlenül érzem magam a viselkedése miatt, és megértem, hogy ez másokban is ellenszenvet vált ki.

Hogy tudok felnevelni egy már felnőtt férfit? Talán az én nevelési módszereim vezettek ide?

Éva történetét Hargitai Alexandra jegyezte le.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.