Test

Hogyan változik ősszel a tápanyagszükségletünk?

Az ősz igazán különleges évszak: elmúlik az elviselhetetlennek tűnő meleg, a falevelek finom illatot árasztanak, lehullanak, majd talpunk alatt recsegnek. Forró teával a kezünkben figyelhetjük az esőcseppeket az ablakon, és lélekben készülhetünk a téli időszakra, ezzel együtt pedig az ünnepekre. Az évszakkal együtt azonban mi magunk, így testünk és hangulatunk is megváltozik, ezért tápanyagszükségletünkre is figyelnünk kell. Mikor vegyük elő a C-vitamint, az omega-3-at és társaikat?
vous - 2022.10.20.
Hogyan változik ősszel a tápanyagszükségletünk?

Mit tesz a testünkkel az ősz?

Ugyan ma már az emberiség jelentősen eltávolodott a természettől, vannak olyan folyamatai, amelyek hatással vannak a szervezetünkre – ilyen az ősz beköszönte is. Fáradtnak érezhetjük magunkat, sokan nehezen viselik, hogy a gondtalan nyár után ismét életünkbe költözik a sötétség és a hideg idő. Akár a bőr szárazsága is jelezheti az őszt, ahogy a hajhullás is. Ilyenkor ráadásul könnyedén felszedhetünk pár kilót, hiszen elmúlik a bikiniszezon, kevésbé vagyunk aktívak, viszont több táplálékot kívánunk.

Az év ezen időszakában olyan hormonális változások következnek be, melyek következtében megnő a libidónk, és arra is hajlamosabbak lehetünk, hogy többet üljünk otthon, mint az ezt megelőző időszakban. Így nemcsak testi, lelki változásokat is hoz az új évszak. És ez még nem minden!

Változás a tápanyagszükségletben

Ahogy halad az idő, és ősziesre fordul az időjárás, úgy szervezetünk hajlamos raktározó üzemmódba kapcsolni. Ennek oka, hogy próbál bennünket felkészíteni a télre, amikor is előnyösek lehetnek a zsírpárnák, ha testünk melegítéséről van szó. Ma már ez kevésbé fontos tényező, mint annak idején, így hosszabb távon csak kárt okozunk magunknak, ha megyünk a testünk után, és nem állunk le idejében. A legfontosabb, hogy ne együnk többet annál, mint amennyire valóban szükségünk van. Ne alakítsunk ki új, eddig nem létező szokásokat – úgy, mint kekszevés este a tévé előtt, kakaó az ágyban lefekvés előtt –, hiszen ezek mind a zsírpárnáknak kedveznek.

Az ősz közeledtével megugrik a szervezetünk vitaminokra való igénye. Ugyan ilyentájt nehezebb hozzájutni friss gyümölcsökhöz és zöldségekhez, nem lehetetlen – ráadásul az őszi zöldségek is gazdagok tápanyagokban. A sütőtök például bővelkedik A-, C-, E-, és B5-vitaminban, de omega-3 zsírsavat is tartalmaz, ami csökkenti a stresszt és a termékenységben is segítségünkre lehet. Nem elhanyagolható szempont, hogy az omega-3 alkalmas arra, hogy távol tartsa a rosszkedvet és a depressziót, amire a tél közeledtével rendkívül nagy szükségünk van.

Forrás: Pexels

Ősszel kiemelten fontos, hogy emeljünk a C-vitamin-adagunkon. A citrom köztudottan magas C-vitamin-tartalommal bír, de a brokkoli, a paprika, a kivi, a grapefruit és a petrezselyem is bőséggel ellát vele bennünket. Természetesen tabletta formájában is magunkhoz vehetjük, ahogy az omega-3-at és a D-vitamint is, amit a napsütéses órák számának csökkenésével mindenképpen pótolnunk kell.

Azzal is sokat tehetünk magunkért, ha ebben az időszakban ügyelünk arra, hogy gyulladáscsökkentő ételeket fogyasszunk – így jó esetben mi magunk nem érzékeljük a problémát, mert táplálkozásunk gondoskodik róla, hogy csírájában elfojtsa a bajt. A különböző kelfélék, a gránátalma, a mandula és a tengeri halak nemcsak omega-3-mal látnak el, hanem a testünkben lévő apróbb gyulladásokat is megállíthatják.

Mit tehetünk még?

Ugyan a nyári pihenés után joggal feltételezzük magunkról, hogy kipihentek vagyunk, az ősz természetes velejárója, hogy lelassít bennünket. Ne ágáljunk ellene, ha hétvégén jólesik egy kis nappali alvás és van rá lehetőségünk, feküdjünk le egy kicsit, mert ez is hozzásegít bennünket az egészséghez.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a mozgásról, ugyanis testünk átmozgatása nemcsak kellemes fáradságot idéz elő, hanem a vérkeringésre is kiváló hatással van. Nem is beszélve arról, hogy ha esetleg megcsúszunk az étkezéssel, a rendszeres mozgással helyrebillenthetjük egyensúlyunkat. Mozgás alatt nem kell feltétlenül a futásra és a tornára gondolnunk, ugyanis egy kellemes őszi erdei séta kiváló kikapcsolódás testünknek és lelkünknek egyaránt.

Ősszel szervezetünk lelassul, s ugyan életvitelünk folytán nem hagyhatjuk el magunkat, tehetünk arról, hogy a megfelelő életformával és jól kiválasztott ételek fogyasztásával felkészítsük magunkat a téli időszakra.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
Világ
Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
vous - 2022.10.26.
Október 20-án tartották Az Eltűnt Budapesti Kupolák című rövidfilm exkluzív premierjét. A rendhagyó kisfilm, amely egy letűnt kor értékes tetődíszeit eleveníti fel, különleges videotechnikával készült. Az alkotásban a főváros egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre. A premier díszvendége Sólymos Sándor, Ybl-díjas építész és filozófus volt, akivel Kondacs András, a film rendezője beszélgetett a vetítést követően budapesti városépítészeti lehetőségekről, az egykori épületek, valamint a kupolák jelenéről és jövőjéről.

Otthon