Két hete Ankarában bombáztak, múlt héten Isztambulban végeztek pusztítást a terroristák. Legutóbb a török főváros zsúfolt buszmegállójában robbantottak: harmincheten meghaltak, több mint százan megsérültek. Egyszerű, hétköznapi emberek, akik ugyanúgy tették a dolgukat, ahogyan a párizsi merénylet civiljei. Sehol egy török zászló a Facebookon, senki sem akar Isztambul lenni. Törökország messze van, nem tagja az uniónak, ráadásul sok a muszlim közöttük. Nem kár értük.
Charlie Hebdo-val azonosultunk, a Boko Haram előző napi kétezer nigériai áldozatával nem
Nagyjából ugyanakkor végezték ki a Charlie Hebdo szerkesztőségének magját, mint amikor a Boko Haram kétezer áldozat küldött a másvilágra Nigériában, minden idők legbrutálisabb akciójának keretében. Alig néhány újság foglalkozott a hírrel: Nigériáról a többség csak annyit tud, hogy valahol Afrikában van, még a főváros nevét sem vágják a népek, ráadásul ott mindenki fekete, és csak kevesen keresztények… Ez nem a mi kultúrkörünk.
Vivient mindenki sajnálta, a kevésbé szép és fiatal áldozatokért kevés könny hull
Az elmúlt évek két legnagyobb felháborodást kiváltó gyilkossága kétségkívül Bándy Kata és Majoros Vivien tragédiája volt, gyakorlatilag hetekig tart ilyenkor a lincshangulat. Két gyönyörű, csinos, fiatal, okos, ambiciózus, szelíd lány pusztult értelmetlenül, kinek ne nyílna ki a zsebében a bicska? Közben meg naponta több ezer kevésbé szép, kevésbé fiatal és kevésbé sikeres – és talán kevésbé fehér bőrű – nő esik utcai támadás áldozatául, nem is beszélve a családon belüli erőszakról. Őket nem sajnáljuk annyira, értük nem igazán haragszunk, mert ők kevésbé vonzóak, rokonszenvesek és… talán kevésbé hasonlatosak hozzánk, illetve szeretteinkhez.
A nyolc évre bezárt Natascha Kampusch szenzációt hozott, a 8. kerületi pincében szintén nyolc évig zárva tartott, idős asszonyról senki sem beszél
Világszenzáció volt Natascha Kampusch, akit tízévesen rabolt el egy elmebeteg, aztán nyolc évig egy pincébe zárva rejtegette. Egy csinos, értelmes, fiatal szőkeség, aki aztán könyvet írt és saját show-műsort kapott. Senki sem beszél viszont arról a 8. kerületi idős, beteg asszonyról, akit szintén nyolc évig tartottak egy pincébe zárva, hogy nyugdíját felvehessék: ő nem érdemel könnyet, hiszen öreg, magatehetetlen, és az elméje is megbomlott, nem hasznos tagja többé a társadalomnak, de még csak ránézni sem volna különösebben kellemes.
Gyertyagyújtás a névtelenekért
Pedig a világ bonyolultabb ennél. Mindenki tragédiája, nehéz élethelyzete alkalmat szolgáltat az együttérzésre, de közben nem minden tragédia – legyen az terrorcselekmény, erőszakos bűncselekmény vagy egyéni szocprobléma – áldozata fehér, keresztény, csinos vagy híres: a többség bizony nem az, és róluk hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Gyújtok most egy gyertyát minden áldozatért és nehéz helyzetben lévő emberért, akikről nem tudunk, nem beszélünk, akiket – és akiknek életben maradt, gyászoló szeretteit – nem segíti semmiféle szolidaritás a világnak ebben a a szegletében.
Ha gondoljátok, gyújtsatok ti is.
A témáról többet ITT olvashattok.
Merényletek Brüsszelben
2016 március 22-én ismét szinte a saját bőrünkön érezhettük a terrorizmus szelét. A párizsi tragédia után pár hónappal öngyilkos merénylők csaptak le a belga fővárosra, Brüsszelre. Kedd reggel robbantások rázták meg a várost, két bomba robbant a fő reptéren, egy pedig az EU-negyed egyik metrómegállójában. A szörnyű tragédia számos halottat, sebesültet – köztük két magyart – és félelmet hagyott maga után. Erről egyik Brüsszelben élő olvasónk számolt be.
