Egyéb kategória

xxxxEgyre kevesebbet alszunk? Egy felmérés szerint igenxxxx

Tegyétek a szívetekre a kezeteket, és úgy válaszoljatok a kérdésre: ti mennyit alszotok átlagosan? A mítoszok úgy tartják, 8 órára van szüksége a szervezetnek a kipihentséghez, de vajon betartjuk a szabályt?

vous - 2015.10.20.
xxxxEgyre kevesebbet alszunk? Egy felmérés szerint igenxxxx

Legalább ezer és egy okot tudnék felsorolni arra, hogy miért érdemes időben ágyba bújni. Frissebbek lesztek reggel, gyorsabban pörög az agyatok, szebb a bőrötök, és nem utolsó sorban az alvás az egyik legjobb dolog a világon. De hiába tudom ezeket az infókat, én is gyakran követem el azt a bűnt, hogy éjfél után fekszem le, és aligha pihenek 5 órát. Ezzel pedig tuti, hogy nem vagyok egyedül.

Objektum doboz

A napom fordítva kezdődik… Fáradtan kelek fel, és éberen fekszem le.

John Groeger a Mashable egyik cikkében árulta el, hogy egykor részt vett egy brit kutatásban, ami megállapította, hogy átlagosan 7 órát és 3 percet alszunk egy nap. A számok bebizonyították, hogy az emberek több mint fele 5 és fél, valamint 8 és fél óra közötti időt tölt alvással, míg a háromnegyedük 5, valamint 9 és fél óra közötti időt pihen.

Forrás:
pexels.com

Persze az emberek többet alszanak a pihenő napjukon, átlagosan 20 perccel (nem tudom, hogy csinálják, én képes vagyok 10 órát is aludni hétvégén), ez pedig megnehezíti a felméréseket. Annyit viszont egy kutatás kijelentett, hogy ha eleget pihennénk a hétköznapokon, nem aludnánk többet a hétvégéken; amit megerősíti, hogy nem töltünk elég időt alvással.

Az eredmények pedig azt is hozzátették, hogy minél idősebbek vagyunk, annál kevesebbet alszunk: tíz év alatt kábé fél órát veszítünk egyetlen éjszakából!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.