Egyéb kategória

Ebben az időpontban inkább hagyjátok ki az ebédet

Azon már meg sem lepődünk, ha arról van szó, hogy mennyire káros is a rendszertelen étkezés. De nagyot néztünk akkor, amikor kiderült, hogy az ebédet sem időzíthetjük akármikorra.

vous - 2016.12.15.
Ebben az időpontban inkább hagyjátok ki az ebédet

Tudjátok, sokszor téma az, hogy most akkor este 6 után szabad vagy nem szabad már enni. Az erről szóló cikkünket itt találjátok meg. Ráadásul nemrég az is kiderült, hogy melyik a legjobb időpont az edzéshez. Most azzal folytatnánk ezt a sort, hogy mikorra nem ajánlatos időzítenetek az ebédet, ha fogyni szeretnétek.

has

Így fogyhattok egész nap, minden erőfeszítés nélkül

Ha úgy szeretnétek fogyni, hogy szinte a kisujjatokat sem mozdítjátok érte, akkor itt egy szuper lehetőség a számotokra. De szintén jó opció lehet azoknak, akik a kemény edzések mellé még beiktatnának valami plusz módszert is.

A cikk folytatásáért kattintsatok ide.

A PureWow egy friss tanulmányról számol be, melyben az az információ található, hogy 15 óráig kell elfogyasztania az ebédet annak, aki szeretne leadni pár kilót.

Miért?

Amennyiben ugyanis ennél később eszitek meg a kiadós és laktató ebédeteket, a szervezetetek már egyre lassabban és nehezebben fogja feldolgozni azt, és elégetni a kalóriákat. Ráadásul ha megvárjátok, hogy kopogjon a szemetek az éhségtől, valószínűleg nem elégszetek meg egy salátával, sokkal nehezebb ételekre vágytok majd.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.