Szülőként az egyik legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő felelősségetek, hogy gyermeketek legelső éveiben kiépítsétek az egészséges szokásokat. Egy új kutatás szerint a megfelelő mennyiségű alvás, testmozgás, és a korlátozott technológiahasználat együttesen hozzájárul a kicsik agyi fejlődéséhez.

A Mind Bodygreen számolt be egy amerikai kutatásról, melyben 8 és 11 év közötti gyerekeket vizsgáltak.
A gyerekeknek legalább napi egy órát kellene mozgással eltölteniük, legfeljebb két órát nézhetnék a tv-t, vagy a számítógépet, mobilt, és naponta 9-11 órát kellene aludniuk.
A kutatásban részt vevők esetében a memóriát, a nyelvi és tervezési készségeket, valamint a mentális feladatok elvégzésének időtartamát vizsgálták. Az a csoport, melynél megfelelő mennyiségű alvást, testmozgást, és a korlátozott technológiahasználatot kaptak a gyerekek, átlagosan 4 százalékkal jobban teljesített a teszteken.
Összességében ezek az eredmények három olyan szokást javasolnak a szülők számára, melyek által egészséges, éles eszű gyermekeket nevelhetnek fel.
Természetesen a tudás csak az első lépés. Az igazi csata, hogy kitaláljátok, hogyan valósíthatjátok meg ezeket a javasolt viselkedéseket a gyermek mindennapi életében. Egy amerikai egészségügyi szakértő szerint először a saját viselkedés mintáitokon változtassatok, csak akkor fognak követni benneteket a gyerekek, ha jó példát mutattok nekik.