Bikiniszezon – a szó, amitől sokan összerezzenek. Rengeteg nő és férfi számára jelent motivációt a hideg, téli és tavaszi hónapokban, hogy a rövid, de annál melegebb nyár során bomba testtel vonulhasson végig a plázson. Jó forgatókönyv, ha sikerül minden nehézség ellenére elérni a célt, azonban nem minden esetben valósul meg. Van, hogy úgy érzi az ember, mindent és még annál is többet megtesz az álomalak eléréséért, valamiért mégsem akarja adni a gép a főnyereményt. Mi ennek az oka?
Demotiváló érzés, ha az ember nincs megelégedve saját testével, és nem érzi jól magát a bőrében. De van rosszabb szituáció: amikor a rendelkezésére álló összes eszközzel próbál változtatni a helyzeten, de valamiért nem sikerül. Vagy épp az ellenkezője történik: fogyás helyett hízni kezd. Számos oka lehet annak, hogy valaki nem tudja leadni a súlyfeleslegét – nézzük meg néhányat!
Túl nagy a lendület
A legtöbben hajlamosak vagyunk rá, hogy túl nagy elánnal vágunk bele új dolgokba. Sok esetben ez hasznos lehet, de az életmódváltás terén nem biztos, hogy jó tulajdonság.
Ugyanis itt nem sprintről beszélünk, hanem kőkemény maratonról.
Nagyon kevesen képesek arra, hogy azonnal a legnagyobb lángon égjenek, és képesek is legyenek tartani a hőfokot. Ha rögtön a nulladik napon elkezdesz kalóriát számolni, 100%-os erőbedobással edzeni, és mindent kipróbálsz, amit látsz az interneten, valószínűleg a vége vagy sérülés lesz, vagy villámgyors kiégés. Inkább vállalj kevesebbet, és építsd fel magad fokozatosan.
Nincs terv
Szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. Ahogy az életben a legtöbb dolognak, úgy az életmódváltásnak is a tervezés az alapja. Nem kell mérnöki matekra gondolni.
A hangsúlyt fejlődésre kell helyezni.
Ami ma sikerül, nem biztos, hogy sikerült tegnap, és pláne nem biztos, hogy elég lesz holnapra. Ez igaz edzésre és táplálkozásra egyaránt. Ha naplózod és tervezed a tevékenységeidet, meg fogod találni, hol csúszik el a dolog.
Inzulinrezisztencia
Becslések szerint az inzulinrezisztencia (más néven pre-diabetes) ma hazánkban minden második felnőttet érinti – korábbi cikkünkben elolvashatod, mik a leggyakoribb tünetei. Sokan divatbetegségként aposztrofálják, de a valóság nem is állhatna ettől távolabb.
Az inzulinrezisztencia nem betegség, hanem állapot. Az anyagcsere zavart működése, ami elhanyagolt esetben a későbbiekben cukorbetegség kialakulásához vezethet.
Leggyakoribb tünete az indokolatlan, főleg hasi hízás, de a cikluszavarok, a fokozott izzadás, a hajhullás és a pattanásos bőr is utalhat rá. Ha arra vagy kíváncsi, milyen az élet inzulinrezisztensként, olvasd el korábbi cikkünket!
Nem sikerül lefogynod? Nagy túlsúllyal küzdesz?
Az inzulinrezisztenica válasz lehet a problémáidra. Az inzulinrezisztencia megfelelő kezeléssel sikeresen visszafordítható állapot, azonban elhanyagolt esetben a későbbiekben cukorbetegség kialakulásához vezethet. Ennek rizikója fokozott, ha a felmenőknél is előfordult szénhidrát-anyagcsere probléma, illetve akiknél az előzőekben terhességi diabétesz alakult ki.
Foglalj időpontot szűrővizsgálatra vagy dietetikai tanácsadásra még ma!
Rejtett kalóriák és víz
A hízás a fejekben kéz a kézben jár az evéssel, pedig nem szilárd étel formájában visszük be a legfeleslegesebb kalóriákat.
Mit szoktál inni nap közben? A legtöbb ember válasza erre nem a víz szokott lenni. Sajnos.
Pedig nem is tehetnénk jobbat a testünkkel annál, minthogy száműzzük az életünkből a különböző cukros üdítőket, egészségesnek hitt gyümölcsleveket és társaikat (zero üdítők esetén az édesítőszerek lehetnek aggasztóak). Egy egészséges felnőttnek 2,5-3 liter vízre van szüksége naponta a kiszáradás megelőzése céljából. És még a sportteljesítményre – ezáltal a fogyásra is – is jó hatással van egy kis H2O.