Egyéb kategória

Anyám a mérgező szülők mintapéldája

Csak évekkel később jöttem rá arra, mennyi kárt okozott az életemben anyám nevelése. Azt hittem, törődő, ám néha szigorú volt velem, nem gondoltam volna, hogy az életem minden területén érezhető volt nevelésének negatív hatása.

vous - 2022.05.25.
Anyám a mérgező szülők mintapéldája

Az elmúlt egy év során hatalmas mennyiségű felismerés és elnyomott érzelem zúdult a nyakamba, mindez pedig annak köszönhető, hogy rászántam magam, és elmentem terápiára. A terápia mellett aktívan elkezdtem önismerettel is foglalkozni, aminek következtében olyan eseményeket értelmeztem újra, amikről nem is gondoltam, hogy traumatikus élmények voltak.

A terápián természetesen a szülő-gyerek kapcsolatokat kezdtük először elemezni, és megdöbbentő volt felismerni, hogy gyerekkoromban anyám mindig manipulálni próbált, hogy úgy viselkedjek, és úgy gondolkozzak, ahogy ő azt akarja.

Gyerekkorom állandó kísérő eleme volt az, hogy anyámnak mindenben igaza volt, és hatalmas veszekedést generált akkor, amikor valami nem úgy történt, ahogy ő akarta.

Gyerekként ekkor csak sírni tudtam, ő pedig ordított velem a szoba másik végéről. Nem érezte, hogy egy óvodás gyerekkel szemben ez nem feltétlen működőképes, addig csinálta, amíg meg nem unta a sírásom. Ezek után sosem kért bocsánatot, maximum odajött hozzám, hogy hagyjam abba a sírást. Ez a vigasztalás természetesen nem számított már, a bizalmamat elárulta a verbális és lelki bántalmazással.

Emiatt bizonyos idő elteltével nem is mertem vele szembeszállni, még serdülő koromban sem. Úgy éreztem, nekem kell biztosítanom a lelki nyugalmát, hisz ha jól viselkedek, akkor nem fog kiakadni, kiabálni, vagy beszólogatni nekem. Persze ez nem volt biztosíték, hogy nem fog bántani, én azonban azt hittem, ha jobban próbálkozok, akkor neki is jobb lesz.

Már gyerekként azt hittem, az én felelősségem az ő jóléte, és nem az övé az enyém.

Amikor kollégiumba kerültem először gimnáziumban, majd egyetemen is, ilyenkor sikerült megszabadulnom az állandó lelki bántalmazástól, de telefonon továbbra is igyekezett kiélni szadista énjét velem szemben, próbált belekötni abba, amit csináltam, állandóan olyan dolgokról kérdezett, amit nem szívesen osztottam meg vele. Ha nem árultam el mindent a magánéletemről, akkor kiborult, és azzal dobálódzott, hogy ő az anyám, neki tudnia kell ezekről. Én persze ezt nem akartam, ahogy a magánéletemre vonatkozó tanácsait sem akartam meghallgatni.

Minderre csupán egyetem után, a húszas éveim végén jöttem rá.

Nem is gondoltam, a terápián milyen sok emléket kell majd újraértelmeznem, és meglepett, milyen indulatokat vált ki belőlem az, amit megértettem. Ez után természetesen nehezemre esett, hogy anyámmal ugyan úgy viselkedjek. Nem szívesen vettem fel neki a telefont sem, és nehéz volt vele úgy beszélni, ahogy a terápia előtt szoktam.

Igyekszem a lehető legtávolabb tartani magam tőle, de sajnos nem tudom, hogyan kellene viszonyulnom hozzá az elkövetkezendő pár évben.

Szilvia történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.

Ajánlott cikkek