A legnagyobb félelmem az, hogy az emberek meg fognak szólni, és nem fogják megérteni, nem én akartam így. Emiatt azonban kénytelen vagyok hozzámenni a pasimhoz, hisz úgy hamarabb meg tudom magyarázni az egészet, és legalább házas leszek addigra, amikor érkezik a baba.

Az együttlétek során mindig igyekeztem védekezni, a pasim tudta nélkül tablettát szedtem, ő pedig mindig használt gumit, hogy semmiképp se történjen baleset. Egy alkalommal azonban levette a gumit, nekem pedig nem volt időm arra, hogy rászóljak. Annyira azonban nem aggódtam, hisz bíztam benne, a tabletta hatni fog, és nem kell akkor se aggódnom, ha kifejezetten termékeny időszakomban történt az eset.

Amikor elmaradt a menstruációm, tudtam, hogy nagy bajban vagyok. Biztos voltam abban, hogy az abortusz nálam nem opció, emiatt pedig csak egy választásom maradt. Tudtam, hogy hozzá kell mennem a gyerekem apjához, hogy ne maradjak szégyenben, és hogy ezt vállalnom kell annak ellenére, hogy már a szakítást fontolgattam korábban.

A pasimnak, amikor elmondtam, mi a helyzet, ő is hasonló véleményen volt. A konzervatív anyjának lehetetlen lenne bármilyen más opciót beadni, így nem maradt más választásunk.

A kínos helyzetemet csupán egy embernek tudtam elmondani, az édesanyámnak. Ő nagyon szabad szellemű, apámtól elvált, tinédzser korában pedig egy abortusza is volt. Nem is az ő véleményétől tartottam, inkább az anyósométól, és a pasim baráti társaságától.

Az anyám, amint meghallotta, mit tervezek, azonnal felháborodott. Elmondta, hogy szerinte őrültség, amire készülök, csak azért, hogy megfeleljek egy olyan társaságnak, akiket nem is igazán kedvelnek engem. Szerinte ostobaságra készülök, amit természetesen én is tudtam.

Anyám megkérdezte tőlem, én pontosan mit akarok, amire csak annyit mondtam, egyedül akarok lenni, teljesen egyedül. Értette, hogy értem a dolgot. Látta rajtam, hogy most helyettem kell erősnek lennie, és így is tett. Elküldte a pasimat és az egész kompániáját melegebb éghajlatra, összepakolta a cuccaimat a közös lakásunkból, és visszaköltöztetett magához.

Tudta, hogy mivel nagyon fiatal vagyok, nem merek bizonyos döntéseket meghozni, de lefoglalta nekem az időpontot az orvosnál, hisz mindketten tudtuk, nem vagyok kész arra, hogy anyává váljak.

Így sikerült elérnie, hogy teljesüljön a vágyam, és ténylegesen egyedül legyek. Bár a szégyen érzettel küzdöttem, anyám sokat segített abban, hogy ezt elfeledtesse velem, és inkább azt ünnepeljem, hogy sikerült kiállnom a mérgező pasimmal és a családjával szemben.

Örülök, hogy az események végül nem úgy alakultak, ahogy elterveztem, hisz így sokkal boldogabb vagyok, és szerencsére így lehetőségem is van arra, hogy önmagam legyek anélkül, hogy bárkinek meg kellene felelnem.

Zsófi történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.