Egyéb kategória

Olyan sugar daddyt akarok, akinek nem kell sugar – Ez olyan nagy bűn?

Könnyű megélhetési forrásnak tarom, ha valaki escort munkát vállal. Persze mindenki magának húzza meg a határokat – szerintem megéri azoknak is, akik együttléttel vállalják; és azoknak is, akik anélkül vannak “sugar” kapcsolatban. Nem ítélem el ezeket az embereket, sőt, remélem, hamarosan én is közéjük tartozhatom.

vous - 2022.05.17.
Olyan sugar daddyt akarok, akinek nem kell sugar – Ez olyan nagy bűn?

Az efféle kapcsolatok egészen különlegesek tudnak lenni. Nem zárkózom el a gondolattól, hogy egyszer én is kipróbáljam, milyen, amikor valakinek sugar daddyje van.

Arra azonban mindenképp figyelni fogok, olyan kapcsolatot alakítsak ki, amiben a “sugar” nem foglalja magába az együttléteket is, hisz nem szeretnék prostituálttá válni.

Annak érdekében, hogy az elképzelést meg is tudjam valósítani, regisztráltam olyan oldalakra, ahol kifejezetten ilyen jellegű kapcsolatokat lehet keresni. Nem is kellett sokáig várnom, amíg több jelentkezőt is találtam az ajánlatomra.

A bemutatkozásnál egyértelművé tettem, hogy senki ágyába sem vagyok hajlandó bújni.

Viszont kölcsönös megegyezéssel szívesen jelennék meg a másik fél oldalán nyilvános rendezvényeken, bulikban vagy vacsorákon. Kikötöttem, hogy külföldi utazásokat vagy akár hosszabb távú külföldi időtöltést is szívesen vállalok, viszont akkor extra juttatásokat is kérnék.

erdek

A bemutatkozásnál egyértelművé tettem, hogy senki ágyába sem vagyok hajlandó bújni.
Forrás:
Pexels.com

Kifejezetten olyan kapcsolatot kerestem, amihez jár egy albérlet, rendszeres vacsorák, anyagi javak, valamint ékszerek, ruhák, és ajándékok is. Meglepődtem, hogy ilyen feltételek mellett is többen jelentkeztek.

Álmomban sem gondoltam, hogy férfiak elmennek eddig egy szép nő társaságáért. 

Örültem, hisz volt lehetőségem arra, hogy válogassak a jelentkezők közül, amit természetesen meg is tettem.

Végül egy hatvanas éveiben járó vállalkozóval sikerült megtalálni leginkább a közös hangot. Nemcsak felajánlotta a saját albérlet lehetőségét, a heti három vacsorát, valamint luxusmárkák termékeinek biztosítását, de kedves és türelmes is volt.

Ráadásul elfogadta, hogy akapcsolatunk mentes lesz fizikai érintésektől.

Egyelőre még a részleteket beszéljük meg, hisz nagyon komolyan veszi, hogy mindkét fél érdeke legyen az a kapcsolat, amit kialakítunk. Szimpatikus a hozzáállása, hisz igyekszik mindent tisztázni, még mielőtt bármibe is belevágnánk. A cél az, hogy utólag senki ne bánjon meg semmit, vagy esetleg ha megszakítjuk a kapcsolatot, akkor senkiben se legyenek negatív érzések…

Petra történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
Otthon
Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
vous - 2024.05.30.
A kinyitható kanapé nagyon praktikus akár mindennapos alváshoz is. Miért? Azért, mert egyszerre több funkciót is ellát, miközben rendkívül kényelmes bútordarab. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorra az előnyöket!