Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, de néha ki tudnék futni a világból az engem körülvevő nők miatt. A feleségem, a lányom, az anyám, a nővérem, az anyósom, a kolléganőim, mind-mind fontosak nekem, de esküszöm vészesen közeleg az utolsó sírás, amit hajlandó leszek végighallgatni.
Nem szeretném, hogy bárki félreértsen, nem azzal van bajom, ha egy nő, vagy éppen bárki, sír. Én is szoktam sírni, mindnyájan szoktunk, és nem kell szégyellni. Viszont így, hogy a mindennapjaim során folyamatosan nőkkel érintkezem — akik nem mellesleg kifejezetten érzelmes típusok — már kezd az egész túl sok lenni.
A munkában érzelmi támasz lettem
Egy kis cégnél dolgozom, ahol az irodában csak és kizárólag nők dolgoznak mellettem. Szerencsére egytől egyig jóba vagyok velük, és nagyon szeretek is velük dolgozni. Ez egyedül akkor nem igaz, amikor egy héten sokadjára kapnak el a magánéleti problémáikkal, aminek általában sírás a vége. Legalábbis az ő részükről.
Én nagyon szívesen figyelek rájuk, és elmondom a véleményemet is, de lassan már azt se tudom mi a munkám ennél a cégnél, annyi személyes történetet hallgattam meg. Az a baj, hogy se szívem, se lehetőségem megmondani nekik, hogy nekem ez néha kellemetlen, mert valószínűleg nagyon rosszul esne nekik. Mindezzel nem is lenne gond, ha otthon nem ugyanez lenne a helyzet.
Otthon se lelek békére
A feleségem és a kislányom az életem, és ez soha nem fog megváltozni. Viszont sokszor nem segítenek, hanem inkább rontanak a lelkiállapotomon azzal, hogy hasonlóan érzékenyek mellettem, mint munkatársaim voltak egész nap. Nem haragszom rájuk, de amikor egy héten többször van olyan napom, ami reggeltől estig női bajok meghallgatásából állt, nehéz higgadtnak maradnom.
Legszívesebben kisétálnék az ajtón és mennék, ameddig csak a lábam bírja, aztán haza stoppolnék.
Ugyanis az anyámhoz megint csak nem mehetek, mert ő is hasonlóan érzékeny tud lenni, és valamilyen problémát garantáltan meg fog osztani velem, ha átmegyek hozzá. Az anyósom hasonló, és ezt úgy mondom, hogy örülök, hogy ha baja van, akkor fel mer hívni segítségért. Szívesen segítek neki is, ahogy a többieknek is.
Viszont ezek után tényleg azt érzem, hogy széttépnek a nők. És nem úgy, ahogy 21 évesen örültem volna neki.
Ez persze mind az én hibám is, mert hagytam, hogy ebbe a helyzetbe kerüljek, és mindenki lelki szemetesládája legyek. Persze feladni soha nem szeretném ezeket a nőket, mert mind megérdemlik a figyelmem, de ők is meg kell, hogy értsék, néha, ami sok az sok.
