„Szia! Kérlek ezt a számot vidd magaddal, és tedd le oda arra az asztalra” – írja Boglárka, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Egyed-Husti Boglárka novelláját olvashatjátok.
– Oké – mondtam.
– Pár adatot rögzítünk a rendszerbe és utána helyet is foglalhatsz.
– Rendben.
– Voltál már rapid randin?
– Nem még soha.
– Amit tudnod kell: folyamatosan jönnek majd hozzád, és ha esetleg úgy érzed, hogy valaki nem szimpatikus, nyugodtan jelezd, és jön a következő kör.
– És, ha kialakul egy szimpátia az illetővel szemben?
– Akkor megbeszélhettek egy következő körös randit, de azt már nem rajtunk múlik. Sok siker!
Leültem, szépen megterített virágokkal díszített asztal, hangulatos hely. Tényleg olyan, mintha egy igazi randin lennék. Izgatott voltam, már egy ideje ért bennem a gondolat, hogy ezt az ismerkedési formát is kipróbáljam, de csak most tudtam magam rászánni.
Nem öltöztem fel annyira szépen, inkább amolyan szolid elegáns kinézetem van.
Vártam az esetleges randi partnereket, és jöttek is folyamatosan, de egyik rosszabb volt, mint a másik.
Kezdtem feladni, és úgy érezni, hogy ez mégsem az én terepem. Akadt nem szimpatikus, mással nem volt közös témánk, esetleg a kora zavart, végeredményben egyik sem volt rokonszenves.
Aztán egyszer leült mellém egy viszonylag átlagos kinézetű, napszemüveget viselő fiú. Helyes – állapítottam meg magamban -, de zavart, hogy miért visel napszemüveget.
Érezte, hogy nyugtalan vagyok, és rá is kérdezett: „Zavar téged, hogy napszemüveget viselek?”
– Igen – vágtam rá.
– Hú, de határozott válasz – és láttam, hogy mosolyog hozzá. Kellemes mosoly, szép fogai vannak.
– Tetszik, ha egy nő határozott, nem szeretem a tesze-tosza lányokat. Te nem tűnsz olyannak, inkább domináns, irányító típusú vagy.
– Nagyjából – alig ült le mellém, és kezdem úgy érezni, hogy már szinte ismer is, és ettől még jobban feszült lettem.
– Még mindig zavar a napszemüveg? – kérdezte.
– Igen – válaszoltam őszintén.
– Attól félek, ha leveszem, felállsz, vagy megijedsz, és azt nem szeretném. Ugyanis szimpatikus vagy nekem, és szeretnélek jobban megismerni.
– Nem igazán értem, miért ijednék meg.
– Ezért! – és nagyot sóhajtva levette a napszemüveget, és én csak ekkor vettem észre, hogy vak.
Alig jutok szóhoz, azt se tudom mit is mondjak…
– Látom te is megijedsz tőlem.
– Én nem, csak erre nem voltam felkészülve – hebegtem-habogtam, kerestem a szavakat.
– Semmi gond, már hozzászoktam.
– Elnézést, csak ez így…Nekem, hirtelen…
– Sokk volt – fejezte be helyettem a mondatom.
Hirtelen csend állt be, és nem tudtam, mit is kellene ilyenkor csinálni. Megbántani se akartam, hiszen nem tehetett arról, hogy vak, de hülyíteni se szerettem volna.
Rögtön levágta a helyzetemet, és megköszönte a randit. Azóta is amikor eszembe jut szégyellem magam.
Ha kíváncsi vagy vendégszerzőnk korábbi cikkeire, akkor olvasd el az Elcserélt életek: Hol a gyermekem?, Detox: Én már nem sietek sehova és a Csak egy átlagos hétfő: Nem akartam változni, inkább a kényelmesebb utat választottam című írásait is!
Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!
