Amióta az eszemet tudom, hatalmas volt a kosárméretem. Annak ellenére, hogy sok lány irigykedik rá, és a férfiak megőrülnek érte, én már nem bírom tovább.
Már kamaszkoromban tudtam, hogy a méreteim nem átlagosak. Míg a többi osztálytársnőm mégcsak sportmelltartókat hordott, addig én kitöltöttem a nagyobb fehérneműket is. Gimiben már elértem a mostani méretem, de néha még így is úgy érzem, folyamatosan nőnek. Egyszerűen nem bírom már!
Nemcsak olyan gondjaim vannak, hogy sosem találok a méretemnek megfelelő melltartót, hanem ennél sokkal több problémám van velük. Vékony lány vagyok, így csak még szembetűnőbb, hogy a kelleténél nagyobb keblekkel áldott meg a sors, és a férfiak ezt nyílt invitálásnak veszik a nyomuláshoz. Meg sem tudom számolni hány megjegyzést kaptam az életem során, hányszor aláztak meg, vagy vettek teljesen semmibe a mellméretem miatt.
Arról nem is beszélve, hogy folyamatos fájdalmaim vannak, mert egyszerűen nem bírja el a hátam a súlyt, én pedig rettegek, hogy púpos vénasszony leszek…
Mostanra már eljutottam arra a pontra, amikor már ruhát sincs kedvem vásárolni, hiszen egyetlen darab sem áll jól rajtam. Nem szeretek randikra menni, mert sokszor úgy érzem, csak két lábon járó mellparádé vagyok számukra. Egyre kényelmetlenebbül érzem magam a bőrömben, vannak napok, amikor minden mozdulatom fáj…
Egyre több videót láttam hasonló problémákkal küzdő nőkről, akik a mellkisebbítő műtét mellett döntöttek. Az eredmények bámulatosak! Ahogy látni az arcukon a megkönnyebbülés és boldogság érzését, bennem is motoszkálni kezdett a gondolat: kés alá kéne feküdnöm?
Persze, amint előálltam az ötletemmel, a családom és a barátaim szinte egyként hangoztatták a véleményüket, miszerint ostobaságokat beszélek:
“Más örülne, ha ilyen dudái lennének, erre te meg csak úgy lenyesnéd őket? Normális vagy?!”
Nagyon fájnak ezek a megjegyzések, mivel senki sem tudja átérezni, hogy milyen is így élni, csak azok, akik hasonló problémával küzdenek. Bizonytalan vagyok a műtétben, de mégis csak ezt látom az egyetlen járható útnak a boldogságom felé.
Vajon ha rászánnám magam a műtétre, boldog lehetnék?
Melinda történetét Juhász Adél jegyezte le
