Már régóta tudjuk, hogy a depressziós emberek még a nyelvet is máshogy használják, mint az egészségesek (gondoljatok csak a depresszióban szenvedő énekesek dalszövegeire!) – egy friss kutatás most rávilágított arra is, hogy pontosan milyen jelekre kell odafigyelnünk, hogy ezt ki tudjuk szűrni!
Egy kutatás különböző szempontokra osztotta, hogy mire kell figyelnünk, ha a nyelvhasználatból ki szeretnénk szűrni, hogy valaki depressziós-e, vagy sem.
A tartalom
Valószínűleg senkinek nem meglepő, hogy a depressziós emberek valójában rengeteg negatív érzelemmel töltött szót használnak: ilyen lehet például a „magányos”, „szomorú”, és társai. Ezeket nem csak saját magukra használják, hanem másokat is könnyebben írnak le negatívan, hiszen hajlamosak a rosszat látni először.
A kutatásban viszont az is kiderült, hogy aki depresszióban szenved, az gyakrabban használja a saját magára visszaható névmásokat (én, nekem, velem), és ritkábban utal másokra (te, ő, ők).
Ez arra utalhat, hogy a mentálisan labilis emberek sokkal jobban koncentrálnak magukra, mint másokra, és elsősorban befelé figyelnek.
A stílus
A kutatás internetes fórumokat vizsgált meg, és kiderült, hogy azok, akik depresszióban szenvednek, gyakrabban használnak szélsőséges, általánosító kifejezéseket: mindig, soha, teljesen, semmi. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a depressziós emberek kifejezetten fekete-fehéren látják a világot, és szeretnek egyszerűsíteni.
Talán nem meglepő, hogy a kutatók olyan fórumokon, amelyeket a kezelt és gyógyult depressziósok használnak, észrevették, hogy a pozitív töltetű szavak használatának aránya megnövekedett. Természetes, hogy a gyógyulófélben lévő depressziósok pozitívabban látják a világot – ez pedig egyértelműen mutatkozik a szóhasználatukon is.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos a méhek jelenléte a bolygónkon, hiszen ez az egyetlen rovar a világon, ami képes ételt előállítani az ember számára is, ami nem más, mint a jól ismert méz – írja Zsuzsanna, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Pálfy Zsuzsanna cikkét olvashatjátok.
