Egyéb kategória

„Úgy fogsz járni, mint a felesége!” – ordította az anyám

Sokan állítják, hogy a szerelem könnyűszerrel találhat rá az emberre a munkahelyén, hiszen a napjai nagy részét a kollégáival tölti. Vannak, akik azt mondják, hogy házinyúlra nem lövünk. Mások szerint, hogyha egy férfi elhagyja érted a feleségét, akkor nagy eséllyel téged is el fog. De vajon működhet mindez egyszerre? Laura sztoriját olvashatjuk.

vous - 2022.03.24.
„Úgy fogsz járni, mint a felesége!” – ordította az anyám

Danit a munkahelyemen ismertem meg, osztályvezető volt a másik részlegen. Láttuk egymást párszor, de sokáig nem beszéltünk. Tipikusan annak a pasinak tűnt, akitől falra tudnék mászni: jól fésült, fiatalos, izmos, aki szeret a külsejével foglalkozni, és még a társaságban is baromi jól megtalálja a helyét. Nekem ez a kategória az, ami túl sok. Sokáig nem értettem miért menekülök az ilyen férfiaktól, de egy idő után meg tudtam fogalmazni magamnak.

Van bennem egy félelem, hogy csak játszani akar – én meg túl könnyű préda lennék neki.

Pár hétig csak annyit tudtam róla, hogy házas, és egy kisfiú apukája. Láttam, hogy mindenkivel jól kijön, dumálgat, a nőkkel pedig folyamatosan flörtöl. Nekem akkor volt egy fél éve tartó egyre komolyodó, de boldogtalan kapcsolatom. Petivel minden rendben volt, imádták a szüleim, látszólag elégedettek voltunk, de nem volt meg köztünk a szikra. Engem éppen ez a nagy nyugalom dühített, hiszen már az elején ellaposodottnak tűnt minden. Inkább lehetett barátságnak hívni a kettőnk kapcsolatát, mintsem szerelemnek. De nem szakítottam vele, mert reménykedtem, hogy változni fog a helyzet.

Aztán változott is, csakhogy épp Dani mutatta meg milyen az, amikor az ember megőrül a másikért. Viharosan indult a kapcsolatunk, sokáig ellenálltam a közeledésének.

Nem akartam egy újabb kollégája lenni, akinek csapja a szelet.

Lassan rá kellett jöjjek, hogy a szépen kidolgozott külső mögött egy törékeny férfi és egy elhamarkodott, kudarcba fulladt házasság áll. Egyre többet kezdtünk beszélgetni: az elején csak a munkáról, majd a magánéletünkről is. Időközben áthelyeztek engem egy másik részlegre, így a főnökömmé vált. Egyre több közös projekten kezdtünk dolgozni, láttam rajta, hogy maga mellett szeretne tudni, de többet nem akartam engedni neki.

Majd az egyik összerázó hétvégén többet ittunk a kelleténél, így végül az ágyában kötöttem ki. Hihetetlen volt az egész, minden pillanatban azt éreztem, hogy ez az, amire oly’ régóta várok!

Annyira féltem attól, hogy a bókjaival fog lefegyverezni, de épp az ellenkezője történt: önbizalmat adott.

Elhitette velem, hogy jó nő vagyok! Mindeközben mardosott belülről a bűntudat, hogy ennek nem szabadna megtörténnie. Nem kellett sok idő, hamar eldöntöttem, hogy Petivel szakítani akarok. Ekkor jöttek a legnagyobb pofonok! Amikor az anyám megtudta, hogy Peti elköltözött tőlem, kérdően hívott fel, hogy mégis mi történhetett, amiért képes voltam egy ilyen komoly kapcsolatot felborítani!? Eleinte titkolni próbáltam a viszonyomat, de aztán tovább faggatott, így meséltem neki Daniról. Anyám teljesen kifordult magából, sose hallottam még így beszélni. Üvöltött a telefonba, hogy:

„Azt hiszed, hogy veled majd máshogy fog viselkedni? Ha képes volt elhagyni a családját, akkor téged is el fog!”

Néha bele kell bukni a korábbi próbálkozásokba ahhoz, hogy megtaláld az igazit.

Néha bele kell bukni a korábbi próbálkozásokba ahhoz, hogy megtaláld az igazit.
Forrás:
Unsplash.com

Közel két évig nem tartottam a kapcsolatot a családommal emiatt. Időközben Dani elhagyta a feleségét, és összeköltöztünk. Ahogy telt az idő anyám egyre többet kezdett keresni, bemutattam nekik Danit, és megértették, hogy néha bele kell bukni a korábbi próbálkozásokba ahhoz, hogy megtaláld az igazit. A megismerkedésünk óta öt év telt el – ebből három már boldog házasságban.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.