Még csak pár hónapja járunk, de úgy érzem, hogy lassan az idegeimre megy a barátom azzal, hogy folyamatosan ugrik, ha megcsörren a telefonja. Egyre inkább aggódom, mi lesz így velünk.
Amikor összejöttünk Márkkal, úgy tűnt már túllépett a volt barátnőjén, akivel sokáig se veled, se nélküled kapcsolatban volt. Néha beszélgettek még ugyan, de nem zavart, sokan jóban maradnak szakítás után is, nem tisztem ezért megszólni őket. Úgy tűnt, hogy Márk érzelmileg teljesen lezárta ezt a fejezetet az életében.
Azonban amint kiderült, hogy együtt vagyunk, a lány viselkedése teljesen megváltozott. Egyre gyakrabban írt neki, ilyenkor sajnáltatta magát, telefonos lelki segítséget várt el, apró dolgokra is megkérte Márkot.
Ő pedig jóhiszeműen mindig válaszolt neki, megsajnálta és segített.
Amikor szóvá tettem, hogy kezd egyre jobban zavarni a csaj viselkedése, akkor mindig megnyugtatott, hogy nem kell aggódjak, ő már velem akar lenni. Viszont ne legyek már ilyen szívtelen, szegény lány nehéz időszakon megy keresztül, nem akar vele gonosz lenni. Szóval tűrtem tovább, és igyekeztem lenyelni ezt a keserű pirulát.
Aztán egy napon betelt a pohár. Éppen Márk barátaival iszogattunk egy bárban, mindenki remekül érezte magát, már éjfél is elmúlt, de a buli még javában tartott. Már jó ideje nem láttam sehol se Márkot, szóval keresni kezdtem, végül a mosdók környékén találtam meg, ahol csendesebb volt a hely. Természetesen nagyban telefonált. Amikor meglátott, gyorsan letette, és igyekezett úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi, de utána nagyon feszülten viselkedett. Végül nem bírtam tovább, és rákérdeztem, hogy mi baj történt.
Bevallotta, hogy teljesen tanácstalan, természetesen az exe hívta, azzal az ürüggyel, hogy pánikrohama van, és szeretné, ha átmenne hozzá.
Egyből elöntött a düh, mert teljesen meg voltam győződve róla, hogy a lány csak ki akarja használni Márk jóindulatát. Már az is gyanús volt nekem, hogy a kapcsolatunk nyilvánosságra hozása után megszaporodtak a hölgyemény üzenetei, de ez egyenesen átlátszó volt.
Nekem senki ne akarja bemesélni, hogy pont péntek éjszaka lett rosszul, amikor mi együtt szórakozunk, és ennek a csajnak nincsen egyetlen egy barátja sem, aki megvigasztalhatná! Ezzel az olcsó trükkel akarja felcsalni magához, és visszaszerezni magának Márkot!
Hogy lehet valaki ennyire alattomos?
Azonban akadt egy kis bökkenő: Márk váltig állította, hogy a lánynak valóban vannak pánikrohamai, régen is mindig őt hívta, amikor rosszul volt, szakítástól függetlenül. Ez volt az a pont, ahol, ha jelenetet rendezek, mert képes lenne otthagyni engem egy buliban, mert segíteni akar "szegény" exének, akkor én leszek az önző szörnyeteg. Ha viszont szó nélkül beleegyezek, hogy otthagyjon engem a bárban, ráadásul az ő barátaival, akiket még alig ismerek, és simán hagyom, hogy a csajhoz rohanjon, akkor meg a világ hülyéje leszek, hogy nem akadályoztam meg.
Nagy levegőt vettem, és próbáltam a legempatikusabb arccal elmondani, hogy ideje lenne, ha a lány megtanulna megbirkózni ezzel a helyzettel úgy, hogy nem Márkot ugrasztja egyből, mert nem szeretném, ha a végtelenségig az életünk része lenne, hogyha egyet csettint, akár az éjszaka közepén is, akkor átrohan hozzá az én párom.
Nem akartam szakítással fenyegetőzni, de lassan nem marad más "fegyver" a kezemben.
Végül Márk nekem adott igazat, de láttam rajta, hogy egész este nyomasztotta a dolog, és bűntudata volt, amiért velem maradt, nem pedig segíteni ment. Tudom, hogy nem ellenem szól ez a viselkedése, de rettenetesen érzem magam, hogy ennyire nehezére esett engem választania azon az estén. Mi van, ha a lány még durvább dologgal rukkol elő, hogy visszaszerezze? Akkor is képes lesz Márk engem választani?
Fanni történetét Fenyvesi Mira dolgozta fel.
