Mindenki életében vannak olyan pillanatok, amiket legszívesebben meg nem történtté tenne, vagy legalább elfelejtene. A minap ismét gyarapodott ez a listám, amit remélhetőleg pár év múlva már nevetgélve fogok elmesélni, de most azért még fáj. Ennek apropóján jött az ötlet, hogy gyűjtsek csokorba néhány kellemetlen emléket – szigorúan terápiás írás céljából.
Íme az öt sztori, amit nem szívesen emlegetek!
1. Amikor plusz kiadást rósz a saját nyakadba
Kezdjük a legfrissebb élménnyel. Úgy történt az egész, hogy szombat reggel felkeltem, és nagy lendülettel nekikezdtem a napnak. Tervben volt egy nagyobb takarítás a hálóban és a konyhában, főzés a következő napokra, a következő hét megtervezése, este pedig mozi a barátnőkkel. Hát egy kicsit másként alakult a nap, ugyanis az ágyneműcsere során a gumis lepedő sarkában maradt a mobilom. Fogtam szépen a nagy kupac szennyest, és bepakoltam a mosógépbe, beállítottam a programot, és már indult is a mosás. Visszamentem a szobába, keresem a telefont: nincs ott. Keresem a konyhába: ott sincs. Ekkor hallom meg, hogy nagyon zakatol valami a mosógépben.
Meghűlt bennem a vér, nem akartam elhinni, hogy tényleg sikerült ezt összehoznom. Mondanom se kell: nem élte túl a telefon…
2. Amikor tényleg meggondolatlan vagy
Ez megint egy olyan eset, amikor simán meg lehetett volna úszni a felesleges köröket. Még tini korom hajnalán, nyári szünetben a helyi szuvenír üzletbe dolgoztam. Egy augusztus végi napon megjelent az akkori pasim, hogy munka után menjünk sétálni. Már csak pár óra volt hátra zárásig, nem igazán voltak vásárlók. Gondoltam egyet, és felültem a pénztárnál lévő üvegasztal sarkára. De épp csak a szélére, hiszen tudtam, hogy betörhet. Odajött mellém a barátom, és meg akart csókolni, én meg szórakozottan hátra húzódtam. Mondanom sem kell, betört alattam az üveg, és elvágtam a derekam.
Ezzel a lendülettel lehetett menni a sürgősségire, hogy összevarrják.
3. Amikor értelmet nyer a „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” mondás
Tavaly nyáron hivatalosak voltunk a barátom rokonaihoz ebédre. Vígan cseverészett a család, amikor szóba került, hogy valaki nagybátyja melyik évben született. Hirtelen rávágtam, hogy: „Akkor egyidősek apuval!” De abban a percben már számolni is kezdtem, hogy mégse klappol valami, összekevertem a két dátumot.
De ekkor már gáz lett volna szólni, hogy nem tudom megjegyezni a saját apám születési dátumát…
4. Amikor legszívesebben elsüllyednél szégyenedbe
Ez megint egy frissebb sztori. A minap beszélgettem telefonom a barátommal. Közben anyu a másik szobában volt – nem látta, hogy telefonálok – és mesélni kezdett nekem valamit. Át akartam szólni, hogy épp a barátommal beszélek, amikor
összekevertem a nevét az exem nevével.
Nevezhetjük megszokásnak, vagy csak tényleg ennyire béna vagyok, de maradjunk annyiban, hogy ezt a nyelvbotlást még sokáig hallani fogom.
5. Amikor jobb lett volna kétszer átgondolni, amit mondasz
Tavaly vettem új laptopot, és – a technika ördögeként – elvittem egy ismerősömhöz, hogy rakjon rá Windowst, és tegye üzemképessé. Másnap hívott is, hogy végzett. Átmentem hozzá, és magyarázta, hogy állította a jelszót a bekapcsoláshoz – ahogy kértem. De szerinte egyszerűbb lenne, ha az ujjlenyomat-olvasót használnám, ami ott van a touchpad sarkában.
Erre én: „Azt hittem az arra van, hogy böngészés közben ott pihentessem az ujjamat!”
Ugye téged is elfogott a szekunder szégyen?! Hidd el engem is, ha ezekre a pillanatokra gondolok…
