Egyéb kategória

Segítség! Túl korán érik a gyermekem?

Amikor kiderült, hogy gyermeket várok, határtalan boldogság töltötte be a szívemet, ez viszont hamar átcsapott aggodalomba. Féltem attól, hogy az internet és a közösségi oldalak világában hogyan fogom tudni felnevelni őt anélkül, hogy ez a hamis világ teljesen bekebelezné. Most pedig rettegek, hogy kudarcot vallottam…

vous - 2022.02.19.
Segítség! Túl korán érik a gyermekem?

A nagyobbik lányom, Gréta most 13 éves, és egy boldog, kiegyensúlyozott gyermek. Sokat játszik együtt a barátnőivel nálunk, vagy a többi lánynál, és úgy viselkedik, akár a többi kortársa. A problémák néhány héttel ezelőtt kezdődtek, amikor a Facebook felajánlotta nekem, hogy ismerősnek jelöljem a saját lányomat, akinek szigorúan megtiltottam, hogy gimnazista kora előtt regisztráljon.

A közösségi média hálójában

Anyaként úgy vélem, hogy kötelességem megvédeni a gyermekemet a közösségi média világától, ameddig csak lehet. Tanárként pedig tapasztalom azt is, hogy mennyire káros hatással van mindez a fiatalok személyiségfejlődésére. Ezért is lettem ideges, amikor megtaláltam a lányomat a Facebookon.

Amikor kérdőre vontam, meg sem próbálta tagadni. Mindig őszintén tudtunk beszélni egymással, ezért megnyugtató volt számomra, hogy nem szeretne rejtegetni előttem semmit. 

Őszintén elmondta, hogy a barátnőivel együtt csinálták a profilt, és együtt is használják, mert szerettek volna a nagylányokkal beszélgetni, mivel az iskolában mindig telefont láttak a kezükben. Legnagyobb meglepődésemre egyáltalán nem ellenkezett, hogy együtt töröljük a felhasználói profilját az oldalról.

Azt hittem, ezzel le is zárhatjuk a témát, a neheze viszont még csak most következett.

mom-gb97097ce9_1920

Mindig őszintén tudtunk beszélni egymással, ezért megnyugtató volt számomra, hogy nem szeretne rejtegetni előttem semmit.
Forrás:
Pixabay

Smink, ruha, külsőségek

Egy reggel, iskolába készülődés közepette észrevettem, hogy a lányom a tükör előtt próbálja magára kenni az egyik legszebb, vörös rúzsomat. A döbbenettől először szóhoz sem jutottam, de végül kérdőre vontam, ő pedig úgy válaszolt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Állítása szerint rengeteg végzős sminkeli magát az iskolában, és ő is szeretne minél “nagylányosabban” kinézni, hogy velük is játszhasson. Mivel 6 osztályos gimnáziumba jár, elkerülhetetlen, hogy lássa az idősebbeket, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesznek rá. 

Ott állt előttem a kislányom, aki lélekben még mindig gyermek volt, de valamiért idősebbnek akart látszani a koránál.

Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy az idősebb lányok nem fognak vele játszani azért, mert úgy néz ki, mint ők, és csak ki fogják gúnyolni, ha babázni hívja őket. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki. Nem tudta értelmezni ezt a kettősséget, és őszintén megmondom, hogy még nekem is nehéz. 

Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen veszélyei vannak, ha feltűnően, túlzottan nagylányos megjelenést kreál magának. A valódi életben, de az interneten is rengeteg beteg alak leselkedhet rá.

Nem tudom eldönteni, hogy túl korán érik a kislányom, vagy egyszerűen csak szeretne idősebbekkel barátkozni. Félek attól, hogy célponttá válik a gúnyolódók körében azért, mert idősebbnek akar látszani a koránál, a gyermeki ártatlanságát és a világba vetett pozitív hitét viszont nem akarom ilyen korán lerombolni. 

Ti mit tennétek a helyemben?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.