Az emberek túlnyomó többségének állandóan a céljai és tervei között szerepel az egészséges szokások felvétele, és ezzel egyidejűleg az egészségtelenek elhagyása: edzést, zöldségevést, hajnali jógát tervezünk, és bizonyos időközönként elhatározzuk, hogy elhagyjuk a cigit, nem iszunk egy hónapig, vagy, hogy nincs több meki hétvégente.
A nagyratörő tervek aztán gyakran csak elméleti síkon maradnak, vagy igazán hamar felejtésbe merülnek, hogy aztán pár hónap után újra felüssék fejüket. Miért nem sikerül azonban soha hosszútávon kitartani a célok mellett?
Hát, mert túlzásokba esünk.
Vegyük csak végig: amikor azt tervezi az ember, hogy most aztán jól lefogy, akkor nem hosszan fenntartható változásokban, hanem kizárólag gyors és látványos megoldásokban gondolkodik. Három napig minden hajnalban kimászik az ágyból, és az életéért küzdve kocogni, vagy éppen kondizni indul, ami után egy ízetlen zabkását nyom be, hogy még véletlenül se legyen valamilyen motiváló erő – a negyedik nap aztán már inkább kinyomja az ébresztőt, és munkába menet a kedvenc pékségéből veszi a napindító kakaós csigát, és erősen próbál megfeledkezni az egész próbálkozásról, na meg valahogy kikerülni a családtagok és munkatársak kérdéseit, vagy akár szúrkálódásait.
Az extrém megoldások, aztán az utána következő extrém kilengések, vagyis falási rohamok, durva ivás, vagy bulizás a túlzott szigornak tudható be, amit még mindig működőképesnek hiszünk – és milyen tévesen. Gondolj csak bele: ez a „mindent vagy semmit” mentalitás azonnal megdől, amint véletlen kihagysz egy napot, megeszel egy szelet sütit, vagy elmész fröccsözgetni, ezáltal azonnal sikertelennek és bukásnak könyveled el az egészet
A kudarc után pedig már úgyis mindegy, hadd szóljon a bulika.
Az ilyen toxikus, fenntarthatatlan megoldások ellen szerencsére már több sportoló és fitnesz területen mozgó influenszer is felszólal, na meg a köztudatban sem nyer már akkora teret az ezerféle csodadiéta, amelyek pár évvel ezelőtt még nagyon mentek, na, meg megvonásokra sem sarkallnak már az igazán népszerű platformmal bíró személyek. Nem is csoda, hiszen mennyivel emberibb, élvezhetőbb és főleg fenntarthatóbb, ha…