Egy hosszú kapcsolat lezárása mindig fájdalommal és gyásszal jár. Hónapokig kísértenek az együtt töltött idő boldog emlékei, azon őrlöd magadat, hogy vajon hol ronthattad el, elalvás előtt pedig arra gondolsz, hogy bárcsak ott feküdne melletted a volt párod. De mi van akkor, ha nemcsak az ex, hanem a gyermeke hiányát is fel kell dolgozni?
Egy céges bulin ismerkedtünk meg a volt párommal, és meglepően hamar komolyra fordultak közöttünk a dolgok. Mindössze kétszer randiztunk azelőtt, hogy hivatalossá tettük volna a kapcsolatunkat, a hatalmas rózsaszín ködben azonban elfeledkeztem egy apró, ám igencsak fontos részletről: a 11 éves kislányáról.
Nem vágytam az anyaságra
Bár tudtam róla, hogy egyedülálló édesapaként gondoskodik a gyermekéről, mégis teljes sokként ért, amikor először találkoztam a kislánnyal. Abban a pillanatban megszólalt a fejemben az összes vészharang, hogy meneküljek a lehető legtávolabb ebből a kapcsolatból.
Nem akartam egy másik nő pótléka lenni egy gyermek életében.
A csavar a történetben viszont az volt, hogy ő ezt egyáltalán nem is igényelte. Korához képest igen hamar megértette, hogy én nem egy második anyuka vagyok, hanem Kriszti, apa barátnője. És minél több időt töltöttünk együtt, annál inkább kezdett hozzám nőni ez a vagány kiscsaj.
Felnézett rám…
Ahogy teltek-múltak a hónapok, egy állatkerti kirándulás alkalmával a párom hívta fel rá a figyelmemet, hogy a lánya viselkedése egyre inkább hasonlít az enyémre.
Ugyan úgy grimaszolt, és olykor ugyan úgy beszélt, mint én.
Bár nem helyettesíthettem az igazi anyukáját, úgy tűnt, nem is vágyik rá. Felnézett rám, mint bármelyik érett, felnőtt nőre.
Egyre jobban élveztem az együtt töltött időt, és volt, hogy még csajos programot is csináltunk együtt. Karácsonyi ajándékot kellett vennünk az egyik osztálytársának, ezért megcéloztuk a legközelebbi plázát, csak mi ketten. Aztán egy este, amikor lefekvéshez készülődtünk, még a legnagyobb titkát is elmondta nekem: tetszett neki egy fiú az osztályából.
Fájdalmas volt az elválás
Miközben egyre szorosabbra fűződött a kapcsolatom a kislánnyal, az apukájával ezzel egyidőben fokozatosan romlottak köztünk a dolgok. Rengeteget veszekedtünk, mivel egyre többet féltékenykedett: először csak a kollégáinkra a munkahelyen, utána pedig már azon is kiakadt, ha ismeretlen férfiak akár csak rám néztek az utcán. Három és fél év után ezért véget kellett vetnem a kapcsolatunknak.
Tudtam, hogy egy igencsak toxikus kapcsolatnak vetettem véget, mégsem voltam boldog. A mai napig hiányzik a kislány, és fáj, hogy már nem lehetek részese a mindennapjainak. Bár eleinte minden porcikám tiltakozott ellene, egy kis időre mégis anyává válhattam mellette…
Kriszti levelét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
