Visszagondolva nagyon jó osztályom volt a középiskolában, akikkel örömmel koptattam az iskolapadot. Legtöbbjükről azóta is tudom, hogy merre sodort őket az élet, de pontosan ezért rettegek a találkozástól, mert úgy érzem, semmit nem sikerült letennem az asztalra hozzájuk képest.
Hetek óta kínoz a gondolata is annak, hogy a harmincas éveim közepén ott leszek a volt osztálytársaim között, akik azóta diplomás közép- és felsővezetők, boldog családanyák, esetleg mindkettők egyszerre, és megkérdezik tőlem, hogy mi történt velem a legutóbbi találkozó óta. Én pedig nem tudok mást válaszolni, mint hogy egyedül vagyok és ugyanazt a középszerű munkát végzem, mint akkor.
Tudom, hogy nem kéne, de rettegek
Jól tudom, hogy nem fognak ítélkezni felettem, és szinte senki nem fog lenézni amiatt, hogy kevésbé vagyok sikeres, mint a többiek. Mégis, egyszerűen magamat nem tudom meggyőzni erről. Újra és újra megszólal a hang, ami szerint ennyi idősen már legalább férjnél kéne legyek, de leginkább egy gyerekem kéne legyen, vagy sikeres karriert kiépíteni. És nekem egyik sincs.
A fejemben az osztálytársaim hangján hallom a csalódást, amit magammal szemben érzek.
Először magamnak kell megfeleljek
Mindez úgy alakult ki bennem, hogy eddig semmi bajom nem volt azzal, ahogy élek. Nem utálom a munkámat, sőt néha még szeretem is, csak elég keveset fizet. Egy pár után se sóvárgok, csak jól esne valakivel megosztani azt, amim van. Utóbbi nem is sok, nem is kevés, de számomra nagyon otthonos, kényelmes, és megdolgoztam érte. Erre kell emlékeztessem magamat, hogy hiába nem alkottam óriásit eddig az életben, de nem is fecséreltem el az időmet.
A saját életemre kell figyelnem
A találkozóig hátralévő időt muszáj lesz a közösségi médiától távol töltenem. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy a gyomorgörcs azzal egy időben jelentkezett nálam, amikor az esemény közeledtével elkezdtem a többiek oldalait bújni. Végignéztem a boldogabbnál boldogabb családi fotókat és a meghitt életképeket. Rögtön elkezdtem kevesebbnek érezni magamat mindenkinél, hiszen pontosan ugyanott kezdtük a felnőtt életet, nekem is ott kéne tartanom, ahol ők vannak.
Ennek ellenére nem fordulhatok önmagam ellen, főleg, hogy mások se fognak. Elmegyek és elmondom, hogy jól elvagyok, hogy mik a hobbijaim, miket csinálok nap mint nap, és lehet lesz köztük, aki majd rám fog irigykedni. Majd meglátjuk.
