Egyéb kategória

Így készítsd fel a tested a hosszabb futótávokra!

Szinte minden futó életében eljön a pillanat egy ponton, amikor egyre hosszabban szeretne futni. Ha elértük az egy kilométert, máris a másodikat tűzzük ki célul. Minden teljesített távval egyre tovább és tovább futunk. Minél hosszabb távot futunk, annál erősebbek, fittebbek, strapabíróbbak leszünk és ezzel persze egyre több kalóriát égetünk.

vous - 2021.08.13.
Így készítsd fel a tested a hosszabb futótávokra!

Minden második héten próbáljunk "nagyokat" futni, ez azt jelenti, hogy próbáljuk egy-két kilométerrel túllépni szokásos távunkat. Ha eddig három kilométert futottál, most fuss négyet vagy ötöt. Abban az esetben, ha célként tűzted ki, hogy lefutod a maratont, mindenképpen azt ajánljuk, hogy ezzel a módszerrel kezd a felkészülést. Az alábbi tippek segítenek a sérülésmentes és biztos edzésterv kialakításában.

Lassíts le!

"Lassan járj, tovább élsz!" Így tartja a mondás és ez bizony a futásra is igaz. A nyugodtabb tempó mellett több energiát spórolhatunk, így több erőnk marad a hosszabb távok teljesítésére. Lassíts a tempódon öt kilométer/órát. Ez  bőven elég lesz a kívánt eredmény eléréséhez.

Fokozatosan építkezz!

Ha túl nagy léptékben növeled a távot, könnyen lesérülhetsz vagy kiégetheted magad. Ennek elkerülése végett azt ajánljuk, hogy egyszerre egy-két kilométernél többel ne növeld a távot.

Fuss "nagyot" minden második héten!

Így elegendő időt hagysz testednek a pihenésre, ezzel is csökkentve a sérülés veszélyét.

Tarts séta-szüneteket 

Ha úgy érzed, nem bírod, akkor se állj meg. Sétálj tovább, hiszen a hosszú táv nem lesz kevesebb attól, hogy időnként sétákkal szakítod meg. Így több energiád marad és javítja a regenerációs időd is.

Futás-sétálás intervallum segédlet:

Természetesen az alábbi rendszer nem szentírás, de kezdetben hasznos lehet:

  • Átlagos tempó (perc/km)  8:00
    Ajánlott sétaszünet:          6 perc/1 perc
  • Átlagos tempó (perc/km) 9:00
    Ajánlott sétaszünet:         5 perc/ 1 perc
  • Átlagos tempó (perc/km) 10:00
    Ajánlott sétaszünet:          4 perc/ 1 perc
  • Átlagos tempó (perc/km) 11:00
    Ajánlott sétaszünet:          3 perc/ 1 perc
  • Átlagos tempó (perc/km) 12:00
    Ajánlott sétaszünet:          2 perc/ 1 perc
  • Átlagos tempó (perc/km) 13:00
    Ajánlott sétaszünet:          1 perc/ 1 perc
  • Átlagos tempó (perc/km) 14:00
    Ajánlott sétaszünet:          30 másodperc/ 30 másodperc
  • Átlagos tempó (perc/km) 15:00
    Ajánlott sétaszünet:          30 másodperc/ 45 másodperc
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.