Test

A jó alvásért így időzítsd az edzést!

Az alvás segíti a sportot, a sport segíti az alvást. De nem mindegy, mennyit sportolsz és melyik napszakban. Ha nem vigyázol, elillanhat az álom a szemedből az edzés miatt. A jó alvásért így időzítsd az edzést.

vous - 2021.09.20.
A jó alvásért így időzítsd az edzést!

Az egészséges életmódhoz megfelelő mennyiségű alvás kell. Ez alatt az idő alatt építi újjá a szervezet az aktív időszakban lestrapált rendszereket. Ehhez legalább hat, legfeljebb kilenc órára van szükséged. Ennél több vagy kevesebb alvás nem jár megfelelő eredménnyel. Igen, alvásból nemcsak a túl kevés, hanem a túl sok sem jó!

A kevés, illetve a túlalvás is egészségkárosodáshoz vezethet: a legegyszerűbb megfázástól az immunrendszer gyengüléséig, a szívpanaszoktól az infarktusig és a rák kialakulásáig sokféle súlyos kór kialakulását okozhatja az alvászavar. Ezért jó tudni, hogy akik rendszeresen sportolnak – akár csak negyedórát naponta –, jobban alszanak, mint azok, akik nem mozognak.

Az egészségünk mellett a szépségünkért, sőt, párunk nyugodt pihenéséért is sokat tehetünk a rendszeres mozgással. Hiszen ha a sport hatására karcsúsodunk, akkor egyrészt csinosabbak leszünk, másrészt a fogyás visszahat a légzésre (csökkenti a horkolást, ami a nyugodtabb alvást segíti az által, hogy több oxigénhez jutunk, sőt az alvás közbeni légzéskimaradás is felére csökken).

Mégis ronthatja az alvásminőségünket, ha nem vesszük figyelembe szervezetünk jelzéseit, és nem fordítunk elég figyelmet a regenerálódásra. A hirtelen sok extenzív aerob munkával járó edzés után az emberek hajlamosak a túlalvásra. Míg a terhelés rendszeres, folyamatos ismétlődése esetén kialakuló túledzettség hatására álmatlanság, illetve kialvatlanság léphet fel.

Mikor legjobb az alvás szempontjából tehát a sport?

  • Ideális: Kora reggel! Nemcsak a későbbi nyugodtabb alvást szolgálja, de az első kávét is „pótolja” felpörgetett idegrendszerünkkel és anyagcserénkkel.
  • Elmegy: A késő délutáni – négy és hat óra közötti – edzések alatt tudjuk kihozni magunkból a maximális teljesítményünket, mégis az alvásra nem hat jól, mert felpörget vagy túlfáraszt.
  • Csak hétvégére: Az esti – hét óra utáni – edzés a mesterséges fénnyel meghosszabbított nappalainknak köszönhetőn új lehetőséget kínál, de csak akkor, ha másnap tovább alhatunk, mert intenzív mozgás után még garantáltan órákig ébren leszünk.

Összegezve tehát: vegyük figyelembe szervezetünk igényét ezen a téren is, és ha lehet, tervezzük reggelre az edzést! Az eredményhez kívánok őszintén jó éjszakát!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.