"Az életünkben jelenlévő fordulatok átélése mindig nehéz feladat. Az agyunk már gyermekkorunk óta úgy van kódolva, hogyha valami nem a megszokott mederben történik, akkor elkezdünk rajta aggodalmaskodni. Nem történt ez másként a vírus megjelenésekor sem, nem túlzás azt mondani, hogy világszinten egyszerre éreztük át, hogy ez most valami grandiózus dolog és hatalmas leckét tanulhatunk belőle." A következő sorokban Rontó Judit írását olvashatjátok.
Nincs ma olyan ember a földön, akinél ne okozott volna zűrzavart, káoszt, kétségbeesést a pandémia. A legnagyobb félelmünket talán a tehetetlenség érzése táplálta. Kérdések százai cikáztak át az agyunkban nap mint nap. Mi lesz most velünk? Hogy kell ezt átélni? Mikor lesz ennek vége? A kezdeti sokk állapotában aggódtunk az egészségünkért, a szeretteinkért, az anyagi biztonságunkért. Belekényszerültünk egy eddig ismeretlennek tűnő állapotba. Ennyien nem néztük egyszerre a híradásokat, olvastuk az egészségügyi cikkeket, böngésztük a közösségi médiát, mint az elmúlt hónapokban.
Aztán jobb híján elkezdtünk alkalmazkodni az új helyzethez.
Megoldásokat kezdtünk keresni a körülményeink jobbá tételére, a biztonságunkra, a dolgok elfogadására. Példa nélkül kellett megoldanunk a kijárási korlátozásokat, a szeretteinkkel való találkozásokat.
Sokan áttértek az offline világból az online életre. Aranykorát élte a videó hívások növekedése, home office bevezetése, az edzéstervek otthoni kifejlesztése és a túlpihentség átérzése. Főszerepet kaptak az otthoni könyvek fellapozása, az új szakmák megtanulása és természetesen a csábító filmsorozatok világa. A családtagok újra megismerése, a barátokkal való kapcsolatok elmélyítése. Az órákon át tartó beszélgetések Európa másik országába és a tengerentúlra. Önmagunkkal való kapcsolatunk realizálása, elfogadása és a belső problémáink megoldása. Önfejlesztési technikák gyakorlása. Kötelesség lett a megtört kapcsolatok megszakítása és az ismeretlen felé nyitás átgondolása.
Mert mindannyian bátorságpróbán estünk át, és tanár híján feladatunk lett önmagunk osztályozása.
Fejlődtünk abban, hogy megtanultuk a hála szót értelmezni, gyakrabban használni. Köszönetet tudtunk mondani családtagjainknak a türelmükért, barátainknak a biztató üzenetükért és legfőképpen önmagunknak a példás kitartásunkért.
És ráeszméltünk arra is, hogy mindig jobb a pillanatban élni, mint a múltat és a jövőt kutatni.
