Van nekem egy nagyon jó barátom, aki évtizedek óta magas beosztásban dolgozik. Emberek százait irányította, irányítja mai is – változó területeken. Van és volt pénze, ahogy láttam felnőtt korában igazán nagy pénzügyi veszteség nem érte. Biztos ment neki is időnként nehezebben a szekér, de alapvetően jólétben és biztonságban élt.

Egy ideig kollégák is voltunk, így ráláttam arra, hogy nem csak a vezetési munkákat viszi remekül, de egy másik felületen teljesen sima újságíró feladatokat is vállal. Cikkeket ír, ahogy ezerszám más újságírók. Nem keresett ezzel a mellékessel sok pénzt, mert annyi ideje azért nem volt, hogy erre szánjon nagyon sok energiát, de pár cikket minden hónapban megírt. Gondolom azzal az óriási gyakorlattal, amivel rendelkezett, az neki könnyed csuklógyakorlat volt. Nem láttam rá a bevételeire, de gyanítom, újságíróként az akkori fizetésének körülbelül a tizede csoroghatott be.

Egyszer megkérdeztem tőle, miért vállalja, szüksége van arra pénzre? Egy kicsit frocliztam is érte, mert minek még több bevétel, minek hajtja magát, hiszen nem szorul rá. Azt válaszolta, hogy azért, mert az a 30 ezer forint valóban kicsi pénz (neki), de pontosan fedezi az egyik számláját. Akkor tudtam meg, hogy ő így méri a pénzt: ez pont annyi, mint a hitelem, ez pont elég a havi kenyérre, ez pont annyi mint a villanyszámla.