Egyéb kategória

Tényleg csökkentik a rák kockázatát a bioételek?

Talán bennetek is felmerült már a kérdés, hogy érdemes-e több pénzért bioételt vásárolni. A kutatások megadták a választ.

vous - 2018.10.28.
Tényleg csökkentik a rák kockázatát a bioételek?

Egy új kutatás szerint segít a rák ellen, hogyha bioételeket eszünk. Azok, akik rendszeresen ilyen élelmiszereket fogyasztottak, jelentősen csökkentették a kockázatát, hogy ez a betegség kialakuljon náluk. Azok, akik elsősorban organikus ételeket fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel védettek a non-Hodgkin-limfómával és a posztmenopauzális emlőrákkal szemben, mint azok, akik ritkán vagy soha nem ettek organikus ételeket.

Étel mentés spórolás környezettudatosság

Forrás:
Depositphotos

A franciaországi Instituto Nacional de la Sante és a Recherche Medicale epidemiológusának, Julia Baudrynak a vezetésével készült felmérésben 68 946 francia felnőtt étrendjét vizsgálták meg. Az önkéntesek több mint háromnegyede nő volt, és átlagosan a 40-es évei közepén járt. Az önkénteseket négy csoportba sorolták attól függően, hogy milyen gyakran ettek a 16-féle, kérdőívben felsorolt biotermékből, melyek között gyümölcsök és zöldségek is szerepeltek, emellett hús és hal, valamint előreelkészített ételek, növényi olajok és ételízesítők, valamint étrend-kiegészítők képezték a listát.

A nyomonkövetési idő különböző volt az egyes résztvevők esetében, de átlagosan valamivel több mint négy és fél évig tartott. Ezalatt az idő alatt a résztvevők közül összesen 1340-en betegedtek meg rákban. Azok között azonban, akik főleg bioélelmiszereket ettek, 25%-al kevesebb volt a rákos megbetegedések száma, 73%-al kevesebb a non-Hodgkin-limfóma, és 21%-al kevesebb a posztmenopauzális emlőrák.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.