Egyéb kategória

Alvás szempontjából a mennyiség, a minőség és az időpont egyaránt fontos

Az alvás minősége, időtartama egyaránt fontos, de az is lényeges szempont, hogy mikor fekszetek le aludni, és mikor ébredtek fel. A legújabb kutatások szerint ugyanis a rendszertelen alvási szokások számos egészségügyi problémához vezethetnek.

vous - 2018.09.29.
Alvás szempontjából a mennyiség, a minőség és az időpont egyaránt fontos

A Duke University Medical Center kutatói körülbelül kétezer idősebb felnőtt alvási szokásait vizsgálták meg, és különös figyelmet szenteltek annak, hogy a rendszeres vagy rendszertelen alvási szokások milyen hatással vannak az egészségügyi állapotukra. A hétnapos kutatásról a Mind Bodygreen számolt be, mely szerint minden egyes önkéntes alváskövető eszközt viselt, hogy elkészülhessen az alvó naplójuk.

A kutatók ezután a résztvevőkre vonatkozó orvosi információkon túl az eredményeket felhasználva kiszámították a különböző kardiometabolikus betegségek 10 éves lehetséges kockázatát.

A rendszertelen alvást folytató egyéneknél nagyobb volt a kockázata a magasabb BMI, magasabb vérnyomás és magasabb 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának, nagyobb valószínűséggel kaphatnak szívrohamot vagy stroke-ot a következő évtizedben. Ráadásul a rendszertelenül alvóknál általában jobban érzékelték a stresszt és a depressziós tüneteket.

Nem tudjuk megállapítani, hogy az alvás szabálytalansága egészségügyi kockázatot jelent, vagy az egészségi állapot befolyásolja az alvást. Talán ezek mindegyike hatással van egymásra – mondta el a tanulmány egyik kutatója.

Ahhoz, hogy a megállapításokat igazolni tudják, még több kutatásra lenne szükség, de egy dolog biztos, az alvászavarok és a kardiometabolikus kockázat közötti kapcsolat figyelemre méltó. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy az alvásminták kis mértékű eltérései is hatással lehetnek az egészségre.

Tehát itt az ideje leszoknotok arról, hogy hétköznap alig alszotok, és a hétvégén próbáljátok meg bepótolni.

Ne feledjétek, mint sok minden más területen, az alvásnál is a rendszeresség a fontos.

Ehhez próbáljatok meg minden este nagyjából ugyanabban az időben lefeküdni, és reggel ugyanakkor kelni, még hétvégén is. Az elalváshoz segíthetnek az olyan esti rituálék, mint az edzés, a fürdő vagy az olvasás.

Forrás:
iStock
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.