Egyéb kategória

Fenébe a cipővel! A mezítláb járás 5 meglepő előnye

Manapság már egyre kevesebbet járunk mezítláb – nem is csoda, kész csatatér a talaj, senki nem akar törött üvegben, vagy egyéb veszélyes hulladékban lépkedni. Ha viszont van lehetőségetek olyan helyen mezítláb járni, ahol ez a veszély nem fenyeget, akkor tegyétek, ugyanis rengeteg egészségügyi előnye van annak, ha néha eldobjátok a cipőt, és mezítláb járkáltok inkább!

vous - 2018.05.12.
Fenébe a cipővel! A mezítláb járás 5 meglepő előnye

Talán gyerekkorotokban ti is többet mászkáltatok mezítláb, mint mostanában – elég veszélyes bármilyen városi parkban ledobni a cipőt, hiszen ki tudja, éppen mibe lépünk bele. Néha viszont érdemes megkockáztatni, hiszen a földön történő mezítlábas járásnak bizonyítottan vannak egészségügyi hatásai is.

Fontos viszont kijelenteni, hogy a mezítláb járkálás alatt azt értjük, ha füves-fás, esetleg földes terepen megyünk cipő nélkül.

A betonon való séta is mezítlábas ugyan, és lehet, hogy egy kicsit egészségesebb, mintha cipőbe dugnátok a lábfejeteket, de az alábbi egészségügyi előnyökkel nem igazán jár, hiszen ugyanúgy viszonylag sima, egyenletes talajon járunk. Ahhoz pedig, hogy jót tegyen nekünk a mezítlábas séta, az kell, hogy buckás, puha, egyenetlen legyen a lábunk alatt a talaj.

„Cölibátus-szindróma” – avagy a japánokat már nem érdekli sem a szex, sem pedig a párkapcsolat?

Miért kell a lányokkal mindig sétálni? Elárulom

"Ha rendszeresen olvassátok a VOUS-t, és miért ne tennétek, tudjátok, hogy nem vagyok az a kitárulkozós típus, ha a párkapcsolatomról van szó. Találtam viszont egy videót, amely olyan, mintha rólunk szólna, és amelyet nektek is látnotok kell." – írta korábban vezetőszerkesztőnk, Eszter. Kíváncsiak vagytok a videóra? ITT megnézhetitek. 

Javítja az idegrendszerünk állapotát

A talpunkon rengeteg olyan nyomáspont található, amelyből kiindulva a testünk nagyon távoli részén található idegeket is elérhetjük. Ha ezeket a nyomáspontokat stimuláljuk (például mezítlábas sétával), akkor felfrissíthetjük a szervezetünk idegrendszerét, hiszen az idegeket és a vénákat érhetjük el vele.

Jót tesz a keringési rendszerünknek

Pontosan a fent említett nyomáspontok miatt nemcsak az idegrendszerünket, de a keringési rendszerünket is felfrissíthetjük, ha néha mezítláb sétálunk.

Fontos, hogy ezek a nyomáspontok csak akkor aktiválódnak, ha konkrétan földön, és nem betonon sétálunk, így mindenképpen keressetek egy fás-füves környéket, ahol kedvetekre bóklászhattok cipő nélkül is.

Erősíti az izmainkat

Elhanyagolhatónak tűnik, de nem az: az egyenetlen talajon járás komolyan stimulálhatja a lábunk izmait, még azokat is, amelyekről nem gondolnánk, hogy kapcsolatban állnak a talpunkkal. A lábunk ugyanis hozzászokott ahhoz, hogy sima terepen jár – hiszen a cipőink nem nyújtanak túl nagykihívást az apróbb izmainknak, amelyeknek az a feladatuk, hogy az egyenetlen talajon járást kiegyenlítsék számunkra. Ezért tűnhet először kellemetlennek a mezítlábas járás egyenetlen talajon, de viszonylag hamar megszokjuk, és megerősödnek az ehhez szükséges lábizmaink.

Forrás:
Unsplash

Megakadályozza a lúdtalpat

Lúdtalpnak azt hívjuk, amikor a lábunknak nincs meg az a természetes boltíve, ami az egészséges tartást lehetővé teszi. Ha gyakran járunk mezítláb, pontosan az előző pontban foglalt okok miatt. A lábunk megerősödik, és visszatérnek azok az izmok, amelyek az egészséges működéséért felelnek.

Megelőzi a visszerek kialakulását

Mivel a nyomáspontok stimulálása (és egyébként is, a buckás, egyenetlen talaj) élénkíti a vérkeringést, kisebb az esélye, hogy visszerek alakuljanak ki a lábainkban. Ráadásul abban is segít, hogy a lábfejünk úgy mozogjon, ahogy kell, hiszen nem kényszeríti bele egy merev cipőbe.

Ajánlott cikkek