Az, hogy szeretnénk, még nem jelenti azt, hogy kellene is – legalábbis nem feltétlenül, mivel az összeköltözés óriási lépés, és nem érdemes elsietni. Ezek a jelek azonban tisztán mutatják, hogy a kapcsolatunk megérett a következő lépésre, és egészen nyugodtan összebútorozhatunk a párunkkal, ha mindketten szeretnénk.


Hogyan hódítsuk meg a fiókokat? – Avagy az összeköltözés legfontosabb fázisai, amiken minden pár keresztülmegy
Végre minden tökéletes. Úgy érzitek, megtaláltátok a pasit, akivel hosszú távra tervezhettek. Jó vele, megnevettet titeket, minden jel arra utal, nagyon egy húron pendültök. Legszívesebben minden szabadidőtöket vele töltenétek. De várjunk csak, miért is ne tölthetnétek? A cikk folytatását ITT olvashatjátok.
Közös cél felé haladunk
Ha mi már az esküvőt tervezgetnénk, a másik pedig az összeköltözést is csak átmeneti megoldásnak tekinti, tegyük fel, a pénzszűkére, akkor nem fogunk jól járni, ha összebútorozunk. Mindenképpen ugyanúgy kezeljük a kapcsolatot, és ugyanazokra az elköteleződésekre is legyünk készek, mint a másik, különben nagyot koppanhatunk.
Rendesen átbeszéltük
Könnyű nagy lelkesedéssel kimondani, hogy mi márpedig együtt fogunk lakni – de addig nem érdemes belevágni, amíg át nem beszéltünk minden lehetséges forgatókönyvet, és le nem tisztáztuk, hogy biztosan mindketten ezt akarjuk. Mindkét félnek ugyanannyira benne kell lennie, különben úgy érezhetjük, hogy ez csak egyoldalú döntés volt.
A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok ide.