Egyéb kategória

Fűszerkisokos: milyen húshoz milyet válasszunk

Só, bors, pirospaprika – sokan ezt a három alapfűszert használják, bármilyen húst is készítsenek. Pedig rengeteg fűszer áll rendelkezésünkre, amelyek egészen új karaktert adhatnak egy-egy fogásnak, és persze az sem mindegy, milyen húshoz mit használunk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük. Érdemes kicsit felfrissíteni a fűszerespolcot, és kipróbálni minél izgalmasabb ízkombinációkat.

vous - 2017.11.07.
Fűszerkisokos: milyen húshoz milyet válasszunk

Valamikor régen jóval több fűszert használtak, aminek ugyancsak prózai oka van. A nagyobb termetű állatok húsát nem tudták kellően tárolni, a kicsit túlérett hús szagát kellett elfedni a különféle aromás füvekkel és őrleményekkel, illetve az intenzív illatú és ízű fokhagymával, hagymával. Képzeljünk csak el egy egész marhát, szarvast vagy akár egy sertést, őzet… Bár a szárítás, sózás, füstölés régóta ismeretes technológiák a hús tárolásához, a fagyasztás csak télvíz idején volt megoldható.

Top három kincset érő fűszer – amit ki kell próbálnotok Mojzes Nóra

Top három kincset érő fűszer – amit ki kell próbálnotok

Ha azt mondjuk, „kincsem”, van, aki az oldalbordájára, van, aki a gyerekére, vannak, akik pedig szó szerint a kincseikre gondolnak, mint például a kedvenc ékszereik, megörökölt csecsebecséik vagy épp autójuk. Miért is ne? Hiszen bármi lehet számunkra kincs. Az én számomra például a fűszerek bírnak nagy értékkel, amik mindig kisegítenek a bajból, merthogy a legegyszerűbb ételből is fenséges fogásokat varázsolnak.

Ma, amikor a hűtők és fagyasztók segítségével biztonsággal eltarthatóvá váltak a legkülönfélébb húsok, azért nem kell lemondanunk a fűszerekről, mert elképesztően izgalmas és aromás fogásokat készíthetünk 1-2 csipet friss vagy szárított, reszelt, őrölt fűszerekkel, ízesítőkkel.

Hogy mihez mi illik, az persze kérdés, de már nem sokáig, mutatjuk is.

Csirke és pulyka

Ezek a fehér húsú szárnyasok szinte mindent elbírnak, a zöldfűszerek közül a bazsalikom, kakukkfű, majoránna, menta, petrezselyem, rozmaring, tárkony, borsikafű, citromfű, curry, koriander, kömény, metélőhagyma, pirospaprika, tárkony, zsálya is jó barátjuk. Emellett a citrom, narancs, fokhagyma, gyömbér is mennyeien passzol hozzájuk.

Forrás:
Depositphotos

Kacsa és liba

Mélyebb, melegebb fűszerek illenek hozzájuk, mint amilyen a borsikafű, édeskömény, kakukkfű, kömény, majoránna, rozmaring, tárkony, zsálya, valamint szeretik a bort, a bogyós gyümölcsöket, az almát, körtét, birset, sok hagymát és fokhagymát.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.